A jogszabályban előírtnál több postahely működik Zalaegerszegen, az eddig az önkormányzat finanszírozásával üzemeltetett kertvárosi posta legfeljebb partneri szerződéssel működtethető a továbbiakban – tájékoztatta a Magyar Posta a zalai megyeszékhely polgármesterét, aki erről szombaton számolt be Facebook-oldalán.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) október 18-án fordult a Magyar Posta elnök-vezérigazgatójához, miután a városi közgyűlés döntése alapján januártól nem tudja finanszírozni Zalaegerszeg önkormányzata a város támogatásával 2022-ben újranyitott kertvárosi posta üzemeltetési költségeit.
A négy évvel ezelőtti postabezárási hullámot követően az önkormányzat tiltakozása nyomán úgy nyithatták meg a kertvárosi postát, hogy az állami szolgáltatást az állam helyett az önkormányzat finanszírozta. Erre négy év alatt több mint 180 millió forintot fordított a város – közölte október 15-ei sajtótájékoztatóján a polgármester.
Válaszként Kocsis István, a Magyar Posta megbízott hálózati és humánerőforrás vezérigazgató-helyettese levelében azt írta: a Magyar Posta Zrt. „az Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződésben meghatározott állami elvárásokat messze meghaladó számú állandó postai szolgáltatóhellyel áll az ügyfelek rendelkezésére”, a nemzetközi trendekkel összhangban azonban a hagyományos postai szolgáltatások iránti kereslet és a postahelyi forgalom jelentős csökkenését tapasztalták. Zalaegerszegen az elmúlt négy évben több mint húsz százalékkal csökkent az ügyfélforgalom.
A társaság „a megváltozott ügyfélszokások és a csökkenő forgalmi tendenciák figyelembevételével” alakítja a postai szolgáltatások hozzáférési lehetőségeit, és az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztést valósított meg, amelyek a lakosság részére több alternatívát is kínál. Ezek közül az iCsekk szolgáltatásra hívta fel a figyelmet, amelynek használatával az ügyfelek a csekkbefizetést otthon is elintézhetik, csomagfeladásra és -átvételre pedig öt postai csomagautomata is elérhető a zalai megyeszékhelyen.
A vezérigazgató-helyettes arra is kitért levelében, hogy Zalaegerszegen a jogszabályi kötelezettség szerint szükséges két posta helyett öt postahely működik, így a kertvárosi posta megszűnése esetén a város másik négy postája elegendő kapacitással rendelkezik az átterelődő forgalom kezelésére. Jelenleg a városban 25 ügyfélszolgálati munkahely áll rendelkezésre, amelyből naponta jellemzően 14 munkahelyet vesznek igénybe az ügyfelek, ezért a zalaegerszegi nagyposta nyitvatartásának meghosszabbítása sem indokolt, mobilposta-szolgáltatást pedig csak községekben biztosítanak.
A Magyar Posta ugyanakkor nyitott arra, hogy a kertvárosi postát a jövőben postapartneri konstrukcióban, magánvállalkozóval együttműködve üzemeltessék, hasonló formában már három éve működik a városban egy postahely – jelezte Kocsis István.
