Fegyházbüntetésre ítélte a bíróság apát és fiát, akik együtt gyilkoltak Dunavarsányban

Húsz év fegyházbüntetésre ítélte szerdán a Budapest Környéki Törvényszék első fokon azt a férfit, aki válóperének napján gyilkolta meg fia segítségével felesége új élettársát Dunavarsányban. Fia tizenhét év fegyházat kapott.

Társtettesként elkövetett emberölésben, emberölés előkészületében, magánlaksértésben, garázdaságban, rongálásban és testi sértésben mondta ki bűnösnek őket a bíróság, amely kizárta a vádlottakat a feltételes szabadság lehetőségéből.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott és felesége válóperi tárgyalása 2021. május 3-ra volt kitűzve.

A nő már korábban elköltözött új élettársához, akinek a házánál a válóper reggelén apa és fia megjelentek.

Az elkövetők kihívták a férfit az utcára, majd rátámadtak.

A dulakodás során a fiú a sértettet és a segítségére siető szomszédját is többször megütötte egy vascsővel. Apja közben elővette vadászkését, amellyel kilencszer szúrta meg az áldozatot, aki a helyszínen életét vesztette.

A sértett szomszédja a dulakodás során nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A szerdai tárgyaláson az utolsó szó jogán az idősebbik elkövető – ahogy az eljárás során is – azzal védekezett, hogy az áldozat csákánnyal támadt rájuk, ők csak védekeztek. Többször elmondta azt is, hogy fia nem követett el semmit. Ezzel együtt sajnálatát fejezte ki a történtek miatt. Fia szintén azt hangoztatta, hogy senki nem akart bántani.

A bíróság indoklásában a vádlottak vallomásainak ellentmondásaira mutatott rá. Így arra, hogy az idősebbik elkövető először nem is említette hogy az áldozat csákánnyal támadt rájuk. De az apa – aki megbukott a poligráfos vizsgálaton – ellentmondóan vallott a szúrásokról is. A vádlottak arra sem adtak értékelhető választ, hogy miért is mentek aznap az áldozat házához.

A bíró elmondta azt is, hogy a szakértők és a tanúként kihallgatott feleség is a vádat támasztották alá, valamint több tanú is azt vallotta, hogy az elkövetők a bűncselekmény előtti időszakban többször is figyelték autójukból az áldozat házát és fenyegették is a sértettet.