Feleannyi idő alatt kelnek el a fővárosi panelek az idei első negyedévben, mint egy évvel korábban. A Duna House 2025 első negyedévére vonatkozó elemzése szerint a budapesti panellakásoknál az átlagos értékesítési idő 69 napra csökkent az egy évvel korábbi 127 napról – közölte szerdán az ingatlanforgalmazó az MTI-vel.
A közleményben kiemelték, hogy az ingatlanpiac országos dinamikája szegmensenként, régiónként jelentősen eltér. A korszerű, jó elhelyezkedésű és versenyképes árazású lakások gyorsan gazdára találtak, a nem megfelelően árazott, korszerűtlen vagy nehezebben finanszírozható ingatlanok értékesítése továbbra is lényegesen hosszabbra nyúlhat.
Ismertetik, hogy a budapesti téglalakások értékesítésénél 111 napos átlagos forgási idő mellett 21 százalékos gyorsulás figyelhető meg a korábbi 142 naphoz képest, vidéken az egy évvel korábbi értékekhez viszonyított átlagos gyorsulás 11 százalékos.
A vidéki panellakásoknál az átlagos forgási idő 93 nap, mintegy egy hónappal több időt töltenek a piacon, mint a fővárosi panelek. A vidéki téglalakásoknál pedig 127 nap körül mozog, ami szintén kisebb csökkenés a korábbi időszak 141 napos értékéhez képest – fejtették ki.
Szegő Péter, a Duna House PR és elemzési szakértője a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre fontosabb szemponttá válik a lakáspiacon is az energiahatékonyság.