Magyarország támogatja Georgia euroatlanti integrációját – mondta a honvédelmi miniszter, miután megbeszélést folytatott a georgiai védelmi miniszterrel pénteken, Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: a nyári, Tbilisziben tett látogatása után a mostani találkozó alkalmat adott arra, hogy szorosabbra fűzzék a két ország közötti együttműködést.
Hozzátette, hogy könnyű a párbeszéd a két ország között, mert hasonló a kultúrája, földrajzi adottsága. Mindkét nemzet más nemzetek tengerébe ékelődött, kislétszámú, speciális nyelvet beszélő, önálló, zárt kultúrájú ország, amely elkötelezett a kereszténység értékei mellett – fogalmazott.
Elmondta: Magyarország támogatja Georgia euroatlanti integrációs törekvéseit, és emlékeztetett arra, hogy Magyarország jövőre átveszi az Európai Unió tanácsának soros elnökségét, így lehetősége lesz ennek előmozdítására.
Szólt arról is, hogy áttekintették az ukrajnai háború helyzetét és egyetértettek abban: az egy elhúzódó, véres, a potenciális eszkalációs lehetőséget magában rejtő háború. Szalay-Bobrovniczky Kristóf szavai szerint Georgia „a béke nagymesterének” tekinthető, bár komoly konfliktusban áll szomszédjával. Kiemelte: Magyarország kiáll Georgia területi integritása és függetlensége mellett.
Georgia képes a béke megőrzésére és Magyarország is ezt tekinti céljának az orosz-ukrán háborúban – mondta, hozzátéve, csak a tűzszünet és béketárgyalás lehet a háború megoldása.
A tárgyaláson érintették a kétoldalú, katonai, védelempolitikai lehetőségeket is. A miniszter kiemelte: a képzésekben, kiképzésekben, gyakorlatozásokban a két ország katonái kölcsönösen jelen vannak.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta azt is, tájékoztatta a georgiai védelmi minisztert a Magyarországon termelő védelemipari beruházásokról, az azokban rejlő katonai és gazdasági lehetőségekről.
Dzsuanser Burcsuladze georgiai védelmi miniszter hangsúlyozta: Georgia és Magyarország között baráti a viszony. „A népeink, országaink, társadalmaink nagyon sok kölcsönös kulturális értékkel és azonossággal rendelkeznek” – fogalmazott.
A miniszter megjegyezte: a tárgyaláson szót ejtettek közös értékeikről, jövőképükről és megbeszélték a lehetséges együttműködés lehetőségeit a két ország, illetve a minisztériumok között.
Dzsuanser Burcsuladze reményét fejezte ki, hogy a két ország közötti együttműködés a megbeszélés eredményeként újabb szintre fog emelkedni.