A magyarországi baloldali európai parlamenti (EP-) képviselők – köztük a momentumos Cseh Katalin és Donáth Anna, a DK-s Ara-Kovács Attila, Dobrev Klára, Molnár Csaba és Rónai Sándor, valamint Ujhelyi István – “megfosztanák Magyarországot az európai uniós elnökségtől, csak azért, mert Magyarország békepárti” – közölte az Alapjogokért Központ csütörtökön az MTI-vel.

Megfogalmazásuk szerint “e képviselők ma dönthettek volna másként”. Dönthettek volna úgy, hogy nem asszisztálnak Magyarország alaptalan zsarolásához és Magyarország jó hírének további rombolásához – írták.
Úgy folytatták: a baloldali EP-képviselők dönthettek volna úgy, “most az egyszer végre hazánk mellé állnak az Európai Parlament Soros-manipulálta szélsőséges baloldala helyett”.
Az Alapjogokért Központ értékelése szerint ma is úgy döntöttek, hogy “a magyarok elvárásaival szembeszállva ők szembefordulnak a magyarok és Magyarország érdekeivel” és “nem csitítani fogják a Magyarországot alaptalanul sebző agresszív szózuhatagot és verbális vihart, hanem ők maguk lesznek a villám, amely a tomboló viharban odacsap”.
A jogi elemző intézet ennek okaként azt írta, hogy a baloldali EP-képviselőknek “nem a magyarok és Magyarország érdekei, hanem Soros György bizalma és támogatása fontos”. Ezért újra és újra a nevüket adják a legabszurdabb uszításhoz is, és csak azért is az ország legalapvetőbb nemzeti érdekei ellen szavaznak.
A közlemény a 2024-es EP-választásokra utalva úgy fogalmazott: “most még megtehetik”.
Alig egy év múlva – fűzték hozzá – “a magyarok útilaput köthetnek e társaság talpára, hogy milliós fizetéseiket végleg Soros-zsoldra cserélhessék”.