Az ukrán-magyar határszakaszon 4928-an léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7918-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
A beléptetettek közül a rendőrség 73 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.
Vonattal 25 ember – köztük 9 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósága, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – írták.