Nagyon fontos a jószomszédi kapcsolat fenntartása, mindent meg kell tenni azért, hogy a szlovén-magyar kapcsolatok olyan magas szintűek legyenek, mint eddig – mondta Natasa Pirc Musar szlovén köztársasági elnök szerdán a Sándor-palotában, miután magyar kollégájával egyeztetett.

A szlovén államfő a Novák Katalin köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón példaértékűnek, kiválónak nevezte a két ország gazdasági együttműködését. Magyarország nemrég vált Szlovénia hetedik legfontosabb gazdasági partnerévé – tette hozzá.
Kiemelte annak a célnak jelentőségét is, hogy kevésbé függjenek az orosz energiától.
Ugyancsak kitért arra a megállapodásra, amelyet a sajtótájékoztató előtt írtak alá könyvtárak együttműködéséről. Mindkét ország sokat tesz a kapcsolatok megerősítéséért a kultúra területén is – mondta.
Az ukrajnai háborút illetően hangsúlyozta: remélhetőleg mielőbb véget ér a konfliktus. A magyar államfővel együtt anyaként is másként tekintenek a háborúra, és válságos helyzetben a nőkre is hallgatni kell, fontos a női vezetők hangját is meghallani – jelentette ki.
A szlovén elnök arról is beszélt, hogy nincs etnikailag tiszta ország, és minden országban gondoskodni kell az ott élő nemzetiségekről.
A magyar államfőhöz hasonlóan kiemelte azt is, hogy mindketten első női vezetőjük az országuknak, ezzel pedig új távlatot nyitottak meg a nők előtt az elérhető célok tekintetében.
A Nyugat-Balkánról azt mondta: Szlovénia sok munkát fektet a kapcsolatépítésbe a régió országaival, hiszen egykor egy országot alkottak.
A szlovén elnök üdvözölte, hogy Magyarország sok erőfeszítést tesz a vízdiplomáciában.
Kérdésre megerősítette a családok támogatásának jelentőségét is.