Az Egyesült Államok a barátunk, és fontos szövetségesünk is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő fontosnak nevezte, hogy „egy közös katonai védelmi szövetségnek vagyunk a tagjai”, és van filozófiai hasonlóság is a két ország között, „az alapvető hitek azok egyeznek”. Amerika is keresztény ország, továbbá a gazdasági kapcsolatok „egy sikertörténet képét mutatják” – sorolta.
Hozzátette: „minden adott ahhoz, hogy jó és baráti kapcsolataink legyenek”.
Megjegyezte: ugyanakkor Amerika nem egységes, ma egy megosztottabb ország képét mutatja, és nagyok a pártpolitikai különbségek.
Kitért rá: Amerika azt küldi ide nagykövetnek, akit akar, „nekünk pedig tudomásul kell venni, hogy az amerikai nagykövet képviseli az Egyesült Államok véleményét Magyarországon”. Azonban „szokatlan, hogy ezt az amerikai véleményképviseletet utcai plakátokon keresztül valósítja meg az amerikai nagykövetség” – fogalmazott.
Azt mondta: „mintha ritmuskésésben is lennének”, mert azon az van, „hogy ruszkik haza. Mi hazaküldtük őket.”