A gyakran halálba vezető emberkereskedelem feltartóztatását sürgette Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében, amely egy héttel követte a dél-olaszországi Calabriában történt hajókatasztrófát.

A katolikus egyházfő kifejezte fájdalmát a Steccato di Cutro partjainál történt tragédia miatt.
Ferenc azt mondta: imádkozik az áldozatokért, rokonaikért és a túlélőkért. Elismerését fejezte ki a helyi lakosságnak és intézményeknek a befogadásért és az általuk tanúsított szolidaritásért.
Felhívást intézett a világhoz annak érdekében, hogy ilyen tragédiák ne következzenek be többé.
„Az emberkereskedőket meg kell állítani, ne rendelkezzenek többé oly sok ártatlan ember élete felett” – szögezte le. „A remény útjai ne vezessenek a halálba, a Földközi-tenger kristálytiszta vizét ne szennyezze több vér, amely hasonló drámai balesetekből ered” – tette hozzá.
Arra kérte az Urat, adjon erőt az embereknek a sors elfogadásához és a tragédia miatti gyászhoz.
Az egyházfő szokás szerint a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el vasárnapi beszédét, majd annak végén szólt az egy hete történt katasztrófáról. Ferenc pápa a prédikáció után rövid csendet tartott, amelyhez csatlakoztak a téren őt hallgató hívek.
Vasárnapra hetvenre emelkedett a calabriai hajókatasztrófa megtalált áldozatainak száma. Még kutatnak 26 eltűntkét nyilvántartott ember után. Nyolcvanan élték túl a balesetet, amelyben egy Törökországból induló hajó viharba került Calabria partjainál, szikláknak ütközött és darabokra tört.
A baleset helyszínén, Steccato di Cutro tengerpartján vasárnap délután via crucist, vagyis keresztutat tartanak Angelo Panzetta püspök vezetésével. A stációkon a halottakról emlékeznek meg. A tengerparton kereszteket állítottak fel, amelyeket az összetört hajó deszkáiból állítottak össze.