A következő hetekben az Európai Bizottság egy sor javaslatot terjeszt elő az európai ipar és versenyképesség javítására, ez különösen sürgető a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben – jelentette ki Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A biztos az EU-tagállamok uniós ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón elmondta: a jelenlegi helyzetben torzulnak az egyenlő versenyfeltételek, ezért az uniós szabályozásokat és szakpolitikákat ehhez „az új valósághoz” kell igazítani, egyszerűbbé és rugalmasabbá téve azokat.
„Globális versenytársaink teljes gőzzel haladnak előre, nekünk pedig lépést kell tartanunk a kritikus technológiai beruházások és a munkahelyek megtartása terén itt Európában”- hangoztatta.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Európa például az akkumulátorok gyártásához szükséges kulcsfontosságú ásványi anyagoknak csak 1 százalékát biztosítja, a napelemek iránti keresletnek pedig kevesebb mint 1 százalékát tudja maga kielégíteni, miközben ez a technológia kulcsfontosságú a karbonsemleges gazdaságra vonatkozó uniós célok eléréséhez.
Hozzátette azt is, hogy egyes tanulmányok szerint a napelemiparnak 2030-ra 1 millió szakképzett munkaerőre lesz szüksége, míg az akkumulátoriparban 2025-re várhatóan 800 ezer szakképzett munkavállalóra lesz igény.
Ami az ukrajnai háborút illeti, Sefcovic elmondta, az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagot február 24-ig szeretnék életbe léptetni. Mint mondta, a bizottság a befagyasztott orosz pénzügyi ezközök felhasználásával foglalkozó ad hoc munkacsoport létrehozását is kezdeményezi annak megvitatására, hogy miként lehet azokat a legmegfelelőbben felhasználni Ukrajna újjáépítése érdekében.