Az oktatás területére is kiterjeszti az Ukrajnát segítő humanitárius tevékenységét Magyarország – mondta a közmédiának a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára Kárpátalján tett csütörtöki látogatásán.

Magyar Levente emlékeztetett, az ország a háború kitörése óta intenzív humanitárius segítséget nyújt Kárpátalja mellett azokban a nyugat-ukrajnai megyékben, amelyek a legtöbb belső menekültet fogadják. A magyar kormány elsősorban az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül folyósít komoly, milliárdos nagyságrendű támogatásokat, ennek segítségével építenek újjá Kijev környékén több, a harcokban lerombolt épületet.
Egymillió eurós fejlesztésből gyakorlatilag néhány hét alatt megépült és hamarosan átadnak egy könnyűszerkezetes óvodaépületet Borodjanka külterületén, Bucsában pedig az iskola újjáépítések elindítása mellett egy közösségi intézmény létrehozása van előkészítés alatt – ismertette az államtitkár.
Magyar Levente hangsúlyozta, Magyarország Kárpátaljának is segítséget nyújt konkrét intézményfejlesztések formájában, több tucat oktatási intézmény kapott támogatást a szeptemberi jelenléti oktatás megkezdéshez előírt óvóhelyek kialakítására.
A körülmények miatt „tragikus kötelezettségünk”, hogy a fejlesztési pénzek kihelyezésekor ilyen jellegű előírásoknak is eleget tegyünk, hiszen ezekkel az óvintézkedésekkel a helyi gyerekek kapnak újabb esélyt a normális élethez való visszatéréshez – hangoztatta az államtitkár.
A kormánypárti politikus kitért arra, a további infrastrukturális beruházások mellett zajlanak az egyeztetések a lerombolt kelet-ukrajnai felsőoktatási intézmények tevékenységei egy részének átmeneti magyarországi befogadásáról, illetve a Nyugat-Ukrajnába vagy Kárpátaljára áthelyezett egyetemek fenntartásához történő hozzájárulásról is.
Komoly, nemzetközi hírű egyetemek túlélése és puszta léte lett kérdés, infrastruktúrájuk romokban hever, a több ezer oktatónak és diáknak országrészeket kell átutazniuk ahhoz, hogy folytathassák munkájukat és tanulmányaikat – jegyezte meg az államtitkár.
„Ebben a tekintetben is Magyarország Ukrajna barátjaként áll rendelkezésre, és mozgósítja erőforrásait, hogy ezen a szintén stratégiai területen fenn tudjon maradni a kiváló együttműködés” – fogalmazott az államtitkár.
Magyar Levente kárpátaljai útja során megbeszélést folytatott többek között Viktor Mikitával, Kárpátalja kormányzójával, valamint Julia Hrisnával, a Nép Szolgája parlamenti képviselőjével, az ukrán Legfelsőbb Tanács Oktatási, Tudományos és Innovációs Bizottság felsőoktatási albizottságának vezetőjével. Megtekintette a beregszászi anyaotthont, átadta a helyi óvodát, majd látogatást tett egy Nagyszőlősön épülő menekültszállónál.