Bódító hatású, de kábítószernek nem minősülő anyagokat terjesztett egy Zala megyei férfi, akit emiatt nem lehetett felelősségre vonni, az adóhatóság azonban a több tonnányi mennyiségű szer adómentes értékesítése után költségvetési csalás miatt eljárást indított – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője pénteken az MTI-t.

Kis Péter András közleménye szerint a Magyarországon 2017 óta online terjesztéssel foglalkozó férfit korábban már a román hatóságok is körözték.
Magyarországon a bódító szereket csomagként küldte el a megrendelőknek, feladóként fiktív személyneveket használt. A megrendelések ellenértékét jellemzően ukrán strómanok nevére nyitott bankszámlákra kérte, és különböző ATM-ekből készpénzben vette fel.
Csak 2020-ban majdnem tízezer csomagot adott fel a férfi, több mint másfél tonna összsúllyal. Az összesített adatok szerint 2017-től a vásárlók több mint 777 millió forintot utaltak át neki.
A szakértői vizsgálatból kiderült, hogy a terjesztett szer sem kábítószernek, sem új pszichoaktív anyagnak nem számít, emiatt az ügyben nyomozó Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felderítői az eladót nem tudták felelősségre vonni. Ezt követően azonban a NAV nyugat-dunántúli nyomozói megállapították, hogy a férfi az internetes kereskedelemből származó több száz milliós bevétele után egyáltalán nem adózott, amivel összesen több mint 312 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.
A NAV munkatársai hét helyszínen kutattak, három ingatlant vettek zár alá, több százezer forintnyi készpénzt, bankszámlapénzt, valamint nagy értékű órákat foglaltak le, összesen csaknem 150 millió forint értékben. Találtak még több tucat, strómanok nevére szóló bankkártyát, több száz SIM-kártyát és hatvan hagyományos, azaz nem okostelefont is, amik a számlanyitásokhoz kellettek. Az akcióban a rendőrök – a NAV kábítószer-, cigaretta- és bankjegykereső kutyájának jelzése alapján – három helyszínen kábítószergyanús anyagokat is találtak.
A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz, a férfi az adócsalással összefüggésben akár tíz évet is kaphat.