Koronavírus – Szijjártó Péter: Magyarország adta a legsikeresebb választ a világjárványra Európában

Magyarország azért adta a legsikeresebb egyészségügyi választ a koronavírus okozta világjárványra Európában, mert időben gondoskodott a szükséges vakcinákról – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben, az uniós tagországok külgazdaságért és kereskedelmi ügyekért felelős minisztereinek egynapos ülésének szünetében.

„Azért állunk ma első helyen beoltottság tekintetében Európában, mert időben vásároltunk kellő mennyiségű oltóanyagot” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Kijelentette: elegendő oltóanyag van Magyarországon. Keleti és nyugati forrásból több mint 10 millió oltóanyag áll rendelkezésre a jövő év végéig, ami azt jelenti, ha a tudományos álláspont szerint harmadik oltás beadására is szükség lesz, a meglévő mennyiségből ez is megtehető lesz.
Elmondta továbbá, hogy 2022 végétől szolgálatba áll a nemzeti oltóanyaggyár is, ami elegendő saját oltóanyagot tesz elérhetővé ahhoz, hogy beoltható legyen mindenki, aki regisztrált az oltásokra. Ez teljesen feleslegessé teszi új oltóanyagok megvásárlását – húzta alá.
A koronavírus elleni oltóanyagok szellemi tulajdonjogának kérdéséről, azt közölte, Magyarország azt tartja fontosnak, hogy minél több helyen, minél több oltóanyagot állítsanak elő.
„Az oltóanyaggyártási kapacitások folyamatos növelésével tudjuk fenntartani a világ biztonságát a világjárvánnyal szemben, kevésbé bürokratikus intézkedésekkel” – fogalmazott.
A bevezetni kívánt úgynevezett vakcinaútlevéllel összefüggésben azt mondta, a vita elhamarkodott mindaddig, amíg mintegy 30 százalékos átlagos átoltottság jellemzi az Európai Uniót, és amíg számos ország az oltási hajlandósággal, vagy az oltóanyag rendelkezésre állásával küzd. Előbb legyen oltóanyag, legyenek beoltva az emberek – emelte ki. A vakcinaútlevéllel kapcsolatban Magyarország az oltóanyagok és az utazás tekintetében is ragaszkodni fog a diszkriminációmentességhez – tette hozzá Szijjártó Péter.