A kukorica 90 százalékát elvetették Zala megyében

Befejeződött a napraforgó vetése Zala megyében, a kukorica vetésterületének pedig több mint 90 százalékán került földbe a mag – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.

A megyében 9420 hektáron napraforgót, 27 080 hektáron pedig kukoricát termelnek. A 6 ezer hektáros szója 98 százalékát vetették el a gazdálkodók, kisebb területen takarmányborsót, lucernát, pohánkát, olajtököt, siló és szemes cirkot, csemegekukoricát vetnek majd – ismertette Sabján Krisztián.

Hozzátette, hogy az elmúlt hónapok kedvezőtlen időjárása miatt a mezőgazdasági munkákkal több napos késésben vannak a gazdák. Az őszi és a tavaszi kalászosok fejlődését viszont a májusi eső segítette, a szántóföldekre kijuttatott nitrogén műtrágyák jól hasznosultak, jelenleg szépek az állományok.

A 16 390 hektáron termelt repce számára kissé megkésett a csapadék, a vetéseket a többször előforduló tavaszi fagyok is károsították.

Jelenleg a növényvédelmi munkákra kell figyelniük a gazdáknak, hogy a már elvetett és eddig ápolt területekről megfelelő mennyiségű és minőségű termést tudjanak betakarítani – mondta összegzésként a megyei elnök.

Zala megyében 1520 hektáron tavaszi árpát, 1155 hektáron tavaszi búzát, 459 hektáron pedig zabot nevelnek. A burgonya vetésterülete 225 hektár, a cukorrépáé 370 hektár. Az őszi hónapokban a búzát 25 670 hektáron, a rozst 420 hektáron, az árpát 4500 hektáron, a tritikálét pedig 1765 hektáron vetették el.