ITM: még több vállalkozáshoz kell elérnie a gazdaságfejlesztési programoknak

A következő másfél évben legalább annyi vállalkozáshoz kell eljutnia a kormány gazdaságfejlesztési programjainak, mint az elmúlt harminc évben összesen – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára pénteken Zalaegerszegen.

György László az Északnyugat-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zónában működő kamarák fórumát követő sajtótájékoztatón azt mondta: a gazdaságfejlesztési intézményrendszer és a kamarák is felkészültek a programok kiteljesítésére. Az egyik kamarai vezetőt idézve hozzátette: a kamarák feladata az, hogy ezeket a kormányzati fejlesztési programokat most eljuttassák a vállalkozóknak.
Pölöskei Gáborné, az ITM szakképzésért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy egy-egy térség fejlődéséhez, a vállalkozások pályázatainak eredményes megvalósításához és továbblépéséhez jól képzett minőségi munkaerőre van szükség, ezt pedig a szakképzés és a felnőttképzés tudja biztosítani. Az új szakképzési rendszer már elindult, a jelentkezési arányok is jelentősen növekedtek, de a kamarák tudnak abban segíteni, hogy a duális képzés kiteljesedjen, egyre több vállalkozó kapcsolódjon be.
Navracsics Tibor, a régió fejlesztéséért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: a térség gazdaságfejlesztési programja már a kormány előtt van, napokon belül el is fogadhatják azt. Arra készülnek, hogy a megnyíló európai uniós forrásokat minél hatékonyabban, a régió specialitásaira minél érzékenyebben költsék majd el.
Jelezte, hogy a kamarai fórum jelentős eredménye az az itt aláírt megállapodás, amely a hat területi kamara együttműködését szolgálja, ezek a szervezetek ugyanis felismerték, hogy szükség van egy olyan nagytérségi szintű összefogásra, ami a megyék és a megyei jogú városok egymástól eddig elszigetelt vagy párhuzamosan futó fejlesztési elképzeléseit összehangolja.
Vigh László, Zalaegerszeg és térségének fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a pandémia hatása érintette a vidéki településeket, de a kormány jelentős támogatási forrásokat biztosít az újraindításhoz. A gazdaságban, az oktatásban és a területfejlesztésben ebben a fejlesztési zónában „sikerre vagyunk ítélve” – vélekedett.