A védelmi intézkedések első fokozatú feloldása ellenére is fokozott óvatosságot és az eddigi járványügyi szabályok betartását kérte mindenkitől az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai, online sajtótájékoztatóján.
Müller Cecília hangsúlyozta, az eddig meghozott védelmi intézkedések megmaradnak, így feltétlenül szükséges az orrot és szájat eltakaró maszk viselése az üzletekben és a közterületeken.
A tisztifőorvos nagyon fontosnak nevezte, hogy az üzletekben rendszeresen tisztítsák és fertőtlenítsék a vásárlók által használt bevásárlókocsikat és kosarakat, valamint táblákkal és padlómatricákkal jelezzék a biztonságos védőtávolságot.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy a vásárlást az emberek lehetőség szerint egyedül, ne a legforgalmasabb időpontban intézzék, minél rövidebb időt töltsenek el az üzletekben, részesítsék előnyben a kártyás fizetést és – amennyire lehet – kerüljék a zsúfolt helyeket, valamint tartsák egymástól a távolságot.
Elmondta: a járványügyi adatok továbbra sem kedvezőek, bár az újonnan fertőzöttek száma alacsonyabb az elmúlt héthez képest – az elmúlt 24 órában 1933 új fertőzöttet azonosítottak -, de 12 202 beteget ápolnak kórházban, ami nagyon magas szám, és 1407-en vannak lélegeztetőgépen.
Hozzátette: a koronavírusos betegek 3-4 százalékának nincs alapbetegsége. Azok, akik kórházba kerülnek, akár több féle krónikus betegségben – cukorbetegség, kóros elhízás – is szenvednek, de mindig vannak olyanok, akik gyorsan súlyos állapotba kerülnek, és a tünetek megjelenése után órákon belül lélegeztetésre szorulnak.
Ezért fontos, hogy már több mint 2,5 millióan megkapták a védőoltást Magyarországon – mondta. Közlése szerint a szerdán érkező 246 870 adag Pfizer-vakcina azonnal az oltópontokra kerül, ezekből folytatódik a pedagógusok védőoltása, és a második körös oltásokra is lehetőség nyílik.
Kitért arra, hogy az AstraZeneca vakcinájával kapcsolatban kételyek merültek fel, sok országban életkorhoz kötik vagy átmenetileg felfüggesztették az alkalmazását, az Európai Gyógyszerügynökség (European Medicine Agency – EMA) egy tisztviselője pedig azt állította, hogy a vakcina és a vérrögképződés között összefüggést talált. „Ugyanakkor jelenleg hivatalos EMA-vélemény nem fogalmazódott meg, amennyiben ez a ma vagy holnap megtörténik, azt a magyar hatóságok is figyelembe veszik, és ennek mentén foglalunk állást abban, hogy a továbbiakban az AstraZenecával hogyan járunk el” – jelentette ki.
Müller Cecília beszámolt arról, hogy az elhunytak szerdán közölt, magas száma, 311 fő, adattorlódás miatt jelent meg a statisztikában. Az egészségügyi szolgáltatók a húsvéti ünnepek alatt nem mindig tudtak pontos adatokat jelenteni, és azokat szerdán korrigálták – fűzte hozzá. Úgy fogalmazott: annak ellenére, hogy Magyarországon minden adott a sikeres gyógyítás érdekében, az ő szervezetük nem tudott megbirkózni a betegséggel.
Professzionális szakszemélyzetünk, kiváló orvosaink vannak – tette hozzá Müller Cecília, aki az 1950 óta az Egészségügyi Világszervezet, a WHO létrehozásának napján tartott egészség világnapján köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak.