A miniszterelnök szerint egyetlen módon lehet megállítani a koronavírust: oltással. Orbán Viktor az M1 aktuális csatornán szerda este sugárzott interjúban hangsúlyozta: a korlátozó intézkedések csak lassítják a járványt.
Orbán Viktor azt mondta: a harmadik hullám a brit vírus hulláma, amely sokkal agresszívabb, mint a korábbi volt, és gyorsabban is terjed. Hozzátette: amíg a fertőzések elszigeteltek voltak, addig a zárás, az otthon maradás segített, most azonban már tömeges a fertőzés, és ezt a zárások, korlátozások csak lassítani tudják, megállítani nem.
„Tavasszal elég volt korlátozásokat bevezetni, és azzal meg lehetett állítani a fertőzést, ez nem olyan vírus, itt most már csak lassítani tudunk, ha korlátozunk” – jelentette ki.
„Egyetlen orvosság van, egyetlen módon tudjuk megállítani, nem egyszerűen csak lassítani, hanem megállítani vagy megölni ezt a vírust, ez pedig az oltás”. Ezért most minden erőnket az oltásra kell összpontosítani – mondta a kormányfő.