Álságos, hogy az a baloldal aggódik az önkormányzatok miatt, amelyik kormányzása idején 800 milliárd forintot nem adott oda nekik kötelező feladataikra, devizahitelekbe kergette, és csődbe vagy csődközelbe vitte a településeket – kommentálta a Fidesz-frakció a DK és az MSZP önkormányzatokkal kapcsolatos, hétfői megnyilatkozásait.
Az MTI-hez eljuttatott közleményében a kormánypárti képviselőcsoport azt írta: „Gyurcsányék a válság idején – segítség helyett – összesen 197 milliárd forintot vontak el az önkormányzatoktól”, ezzel szemben a polgári kormány 2011 és 2014 között összesen 1400 milliárd forint adósságkonszolidációban részesítette a településeket, idén pedig 16 százalékkal több pénzt kapnak az önkormányzatok a költségvetésből, mint tavaly.
A baloldal válságkezelő tanácsaiból nem kérünk – zárul a kommüniké.