Távoktatási programmal és digitális fejlesztésekkel országos képzési centrummá is válna a január elsejétől a Pannon Egyetem (PE) keretén belül működő Zalaegerszegi Egyetemi Központ (ZEK) – közölte a PE stratégiai rektorhelyettese szerdán sajtótájékoztatón.
Németh István, a PE mechatronikai, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetem gazdálkodási karának képzéseit egyesítő ZEK vezetője elmondta: amerikai stílusú kampuszt akarnak létrehozni az egykori Petőfi laktanya jelenleg is használt területén. A koronavírus-járvány okozta nehéz helyzetből előnyt kovácsolva távoktatási programot is szerveznek majd, digitális fejlesztésekkel, így az elméleti oktatásba bárhonnan bekapcsolódhatnak a diákok, akik a gyakorlati képzést már Zalaegerszegen folytatják majd, például a járműipari tesztpályán vagy a hadiipari gyártásban.
Jelezte, hogy a gazdasági képzésben megújult portfólióval a digitális gazdaság kiszolgálását helyezik előtérbe. Olyan szakembereket képeznek majd, akik a mind inkább teret hódító, mesterséges intelligenciára épülő rendszereket képesek alkotni és működtetni. Országos logisztikai centrumot is létrehoznak, amely kereskedelmi logisztikai képzést indít, a mechatronikai területet pedig gépészmérnökképzéssel bővítik. Ez utóbbi a zalaegerszegi hadiipari beruházáshoz is kapcsolódik, így a leendő hallgatók az autógyártást is évekkel megelőző csúcstechnológiákkal foglalkozhatnak majd.
A rektorhelyettes az újdonságok között említette, hogy a szakképzésre alapozva az egyetem már azokra, a műszaki területek iránt érdeklődő 14 éves diákokra is épít, akik okleveles technikusképzésre jelentkeznek. Ők felsőévesként már az egyetemi kollégiumba kerülnek, az oklevelük megszerzése után pedig felvételi nélkül tanulhatnak tovább az egyetemen, ahol beszámítják az addig megszerzett tudásukat.
Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere úgy vélekedett, hogy az összeolvadással jelentős felsőoktatási intézmény jött létre Zalaegerszegen. Oktatási, tudományos és innovációs központtá is válik majd, ami biztosítja a jelentős helyi beruházások tudományos hátterét és felsőoktatási bázisát.
Hozzátette, hogy a város közgyűlése tavaly elfogadta Zalaegerszeg 2030-ig tartó fejlesztési stratégiáját, amelynek megvalósításához kormányzati forrást is remélnek. Az egyik kiemelt célja ennek a programnak egy modern, az új képzéseknek is megfelelő kampusz kialakítása.
Vadvári Tibor alpolgármester arról beszélt, hogy a Zalaegerszegre érkező új cégek és fejlesztések számára elengedhetetlen a szakember-utánpótlás a szakképzésben és a felsőoktatásban egyaránt. Az itt tanulók számára pedig egyértelmű előnyt jelent majd, hogy a szakképzésbe bekerülő diákok „egyenesen tudják folytatni” a tanulmányaikat a zalaegerszegi egyetemen.