Mostantól szűrőbuszok is közreműködnek a koronavírus-gyanús esetek tesztelésében – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken, a csepeli piac parkolójában az első szűrőbusznál tartott sajtótájékoztatón.
Mint mondta, a szűrőbuszok korábban betegségmegelőzési célból járták az országot, a koronavírus-járvány idején azonban más feladatot kapnak és részt vesznek azok tesztelésében, akik esetében a háziorvos előírta a koronavírus-tesztet és a mentőszolgálat felvette velük a kapcsolatot.
Megjegyezte: akik esetében a háziorvos előírta a tesztelést és akikkel a mentőszolgálat felvette a kapcsolatot, dönthetnek úgy, hogy – amennyiben egészségi állapotuk megengedi – nem otthon várják meg a mentő érkezését, hanem ellátogatnak a szűrőpontra és ott csináltatják meg a tesztet.
A szűrésről elmondta: a szűrőbuszhoz érkezőknél előbb gyorstesztet végeznek, és amennyiben pozitív az eredmény, megállapítják a fertőzöttséget. A negatív gyorsteszt-eredmény után azonban a mentőszolgálat munkatársai elvégzik a PCR-tesztet is.
Kiemelte: a mobil szűrőbusznál a tisztiorvosi szolgálat és a mentőszolgálat munkatársai együttműködnek.
Rétvári Bence hangsúlyozta, a szűrőbusszal gyorsítani lehet a tesztelés folyamatát. Hozzátette: a kormány legutóbbi intézkedéseit is gyorsan hozták meg, gyorsabban, mint Ausztria, Lengyelország, Olaszország, Portugália, Románia, Anglia, Franciaország, Csehország, Hollandia, Spanyolország, Luxemburg és Belgium, ahol sokkal rosszabbul állnak az egymillió főre vetített fertőzésszámmal.
Az Emmi államtitkára elmondta, hat ilyen szűrőbusz járja majd a közép-magyarországi régiót. Felidézte: a mentőszolgálat korábban 50 állandó mintavételezési pontot is felállított.
Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón megköszönte a kormánynak és a kormány egészségüggyel foglalkozó politikusainak, hogy lehetővé tették, a csepeliek új lehetőséget kapjanak a tesztelésre. Megjegyezte: az országban több ilyen mobil szűrőpont van, a legelsőt Csepelen hozták létre.
A politikus hangsúlyozta, azért van szükség ilyen mobil szűrőpontokra, hogy a koronavírus-megbetegedések számát minél jobban vissza tudják szorítani, annak érdekében, hogy az egészségügy megfelelően el tudja látni a feladatát.
Németh Szilárd azt kérte, mindenki tartsa be a kormány által meghozott járványügyi korlátozásokat, így többek között a kijárási tilalmat, a maszkviselést, a távolságtartást, az egyéni higiéniás szabályokat és legyenek fegyelmezettek, mert – szavai szerint – csak együttműködve, a szabályok maradéktalan betartása mellett tudunk úrrá lenni a járványon.