A magyar gazdaság hatalmas lehetőségek előtt áll: a világjárvány miatt sok vállalat megszűnt, meggyengült, vagy kiszorult a világpiacokról, a magyar vállalatok azonban betörhetnek az új piaci résekbe, növelve bevételeiket, a foglalkoztatást, erősítve a magyar gazdaság egészét – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nagyatádon szerdán.

Szijjártó Péter az édességiparban tevékenykedő Chocoland Kft. nemzeti exportvédelmi programban kapott kormányzati támogatását igazoló okirat átadásakor azt hangsúlyozta, a kormány célja, hogy a magyar vállalatokat segítse betörni ezekre a helyekre.
Szavai szerint ahhoz, hogy élni is tudjanak a kínálkozó lehetőséggel, a vállalatoknak márkaépítésre, digitális fejlesztésekre van szükségük és el kell jutniuk a leendő megrendelőkhöz.
A Chocoland kft. 50 millió forint kormányzati támogatást kap 100 millió forintos külpiacra jutási projektjéhez, hogy exportpiaci részesedésre tegyen szert Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Arab Emirátusokban – jegyezte meg.