A magyar gazdaságban, így az építőiparban is  elindult már a javulás, ami pedig a GDP 20-21 százalékát lefedő gazdaságvédelmi akciótervnek köszönhető – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára pénteken Budapesten az Építők napi díjátadón.

Boros Anita, építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár hozzátette az építőipar a koronavírus-járvány alatt is „derekasan helyt állt”, hiszen az építkezések az adott helyzetben tovább folytatódtak. Ráadásul a járványnak pozitív hatása is volt, hiszen felgyorsult az építőipar digitalizációja.
A kormány a nemzetgazdaságot meghatározó ágazatként tekint az építőiparra, amely 2017 és 2019 között korábban példátlan termelékenységi mutatókat produkált – mondta az államtitkár, aki szerint 2019 volt a csúcs, amikor a GDP 4,9 százalékos növekedéséhez az építőipar 1 százalékponttal járult hozzá.