Mindszenty József hercegprímás, szent életű és vértanúsorsú bíboros életpéldája erkölcsi iránytű volt életében és napjainkban is az – hangoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeum új épületszárnyának alapkőletételi ünnepségén. 

    A Mindszenty (Pehm) József egykori apátplébánosnak emléket állító, valamint a kommunista diktatúra egyházüldözését megidéző múzeum alapkőletételén a politikus kijelentette: a hercegprímás a keresztény realizmus alapján mondott ellent a nemzetiszocializmusnak és az osztályszocializmusnak. 
    Személye annak szimbóluma, hogy a nácizmus és a bolsevizmus lényege szerint egyforma: ember- és istenellenes – fűzte hozzá a miniszterelnök-helyettes.
    A hercegprímás gondolatát, „Állok Istenért, egyházért, hazáért” idézve kifejtette: Mindszenty József életpéldája azt mutatja, hogy „egyszerre vagyunk tagjai az egyháznak és polgárai a hazának”.     Kötelességünk, hogy nemzetünk, hazánk sorsáról is gondoskodjunk, foglalkozzunk nemzetünk sorskérdéseivel – fogalmazott Semjén Zsolt.
    Rámutatott arra is, hogy Mindszenty József a hitélet erősítése mellett az emberek életéhez kapcsolódó feltételeket is igyekezett megteremteni. 
    Példáját követi Zalaegerszeg városa: a 21. században zajló építkezések, fejlesztések megnövekedett életlehetőséget adnak az itt élő embereknek – mondta Semjén Zsolt.
    Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere elmondta: Mindszenty József 1917-ben érkezett a zalai megyeszékhelyre hitoktatónak, 1919-ben átvette a plébánia vezetését, 1944-ig volt a város apátplébánosa.     Lelkiségben, a szegények segítésében meghatározó szerepe volt Zalaegerszeg történetében: új emelettel bővült a plébánia, megépült az olai templom, felépült a zárda épülete és megkezdte működését a Zalaegerszegre hívott Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend iskolája. A városban kultúrotthon létesült, a páterdombi városrészben a szegényebb élethelyzetűeknek kialakították az ONCSA-házak telepét – ismertette Balaicz Zoltán.
    Hozzáfűzte: Mindszenty Józsefet 2012-ben Zalaegerszeg posztumusz díszpolgárává választotta. Emlékét őrzi a róla elnevezett tér, a nagytemplom melletti szobor, a nevét viselő iskola, az olai templom melletti kert, az emlékére épült kertvárosi templom.
    A Göcseji Múzeum új épületszárnyában nyíló állandó kiállítások emléket állítanak Zalaegerszeg 20. századi történetének, Mindszenty (Pehm) József zalaegerszegi életének, valamint a kommunista diktatúra egyházüldözésének.
    Az állami beruházás keretében, 8,3 milliárd forint értékben megvalósuló építkezés várhatóan 2021 októberében fejeződik be.
    Az épületszárny alapkövét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg. Az ünnepségen köszöntőt mondott Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő.