Az ezüstérmes MOL Fehérvár FC szombaton 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában.


    OTP Bank Liga, 33. forduló:
ZTE FC-MOL Fehérvár FC 1-1 (0-1)
——————————–
Zalaegerszeg, 4429 néző, v.: Káprály
    gólszerzők: Babati (83.), illetve Hodzic (4.)
    sárga lap: Mitrovic (11.), Bőle (71.), illetve Hangya (54.)

    ZTE FC:
    ——-
Demjén – Bolla, Szépe, Katanec, Tamás K. – Mitrovic, Bedi (McWoods, 81.) – Bőle, Barczi (Kocsis G., 56.), Radó – Bobál G. (Babati, 56.)

    MOL Fehérvár FC:
    —————-
Kovács D. – Fiola, Rus (Vinicius, 75.), Muszliu, Hangya – Houri, Nikolov – Bamgboye (Petrjak, 62.), Hodzic (Nego, 62.), Kovács I. (Nyári, 62.) – Futács (Nikolics, 85.)

    A hazai csapat kezdett lendületesebben, mégis a Fehérvár szerzett vezetést a mérkőzés elején. A zalaiakat nem vetette vissza a bekapott gól, továbbra is támadólag léptek fel, viszont a vendégek ellenakciói is veszélyesek voltak, Hodzic pedig közel járt a duplázáshoz, de a kapufa kisegítette a hazaiakat. A szünetig maradt a nyílt sisakos küzdelem, mindkét kapu előtt adódtak komoly helyzetek, a nagyobb lehetőségek a ZTE-hez fűződtek, de valamennyi kimaradt.
    A kék-fehérek a második játékrészt is lendületesen kezdték, de ahogy az elsőben, úgy ezúttal is hiába vezettek ígéretes támadásokat, nem sikerült egyenlíteniük. Az idő múlásával a ZTE fölénye meddővé vált, hiába volt nála többet a labda, veszélyes szituációt egyre kevésbé tudott kialakítani, sőt, Demjénnek kellett többször nagyot védenie Futács próbálkozásainál. Ennek ellenére egy nagyszerű egyéni teljesítménynek köszönhetően összejött az egyenlítés, ugyanis a csereként beállt Babati előbb saját térfélen labdát szerzett, majd a felezővonalat átlépve egy remekül kivitelezett lövéssel átemelte a kissé kint álló Kovácsot. A hajrában akár mindkét csapat megszerezhette volna a győzelmet, a ZTE-nél előbb Bőle hagyott ki fejjel egy ziccert, majd Mitrovic a bal kapufát találta telibe, a Fehérvár pedig harmadszor is lesgólt szerzett, de valamennyi alkalommal jól ítélt a bíró.