Új világgazdasági verseny indul a koronavírus-járvány után, és komoly versenyelőnyre tehetnek szert azok a hazai vállalatok, amelyek most fejlesztenek – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.
A miniszter hangsúlyozta: a kiutat a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetből azoknak a vállalatoknak a támogatása jelenti, amelyek készek beruházásokat végrehajtani, és ezzel munkahelyeket teremteni, illetve megvédeni a jelenlegieket.
A magyar vállalatok most tudják megalapozni sikerüket, és ezen keresztül a magyar gazdaság jövőbeli sikeressége is most dől el – fogalmazott.
Szijjártó Péter elmondta, a versenyképesség-növelő támogatási programra eddig 645 pályázat érkezett be, a jelentkező vállalatok 306 milliárd forint értékben vállaltak beruházásokat, és ezzel mintegy 116 ezer munkahelyet védenek meg.
A miniszter emlékeztetett, hogy a kormány 50 milliárd forintos kerettel indította el a pályázatot, majd ezt az összeget megduplázta, hétfőn pedig döntött újabb 50 milliárd forint biztosításáról, tehát összesen 150 milliárd forint áll rendelkezésre.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázatokat csütörtökön 16 óráig lehet benyújtani.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a világjárvánnyal szembeni hazai védekezés egészségügyi szakasza sikeresnek minősíthető, most a gazdasági védekezésre kell koncentrálni, ami hosszabb lesz, mint az egészségügyi védekezés első fázisa. A miniszter szerint arra kell felkészülni, hogy a járvány által a világgazdaságnak okozott sokk kiheverése hosszú távú gazdaságpolitikai folyamat lesz.
Hasonló volt a helyzet 2010-ben is, de akkor jóval legyengültebb állapotból indult a magyar gazdaság, míg most jó állapotban érkezett meg ebbe a kihívásokkal teli időszakba – fogalmazott.
A miniszter kiemelte: a kormány a munkahelyek megvédésére koncentrál, de a munkahelyeket csak úgy lehet megvédeni, ha beruházások jönnek létre. Ezért az európai uniós korlátozások feloldását kihasználva az állam hazai költségvetési forrásból támogatja a munkahelyeket megvédő beruházásokat.
Magyarország sokat dolgozott az elmúlt tíz évben, hogy a legvonzóbb befektetési célpont legyen Közép-Európában, és ezt a nehéz körülmények között sem adjuk fel – jelentette ki Szijjártó Péter.
Szerdán újabb három vállalatvezető vehetett át támogatói okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
A Bayer Construct Zrt. több mint 574 millió forintos beruházásához a magyar állam több mint 287 millió forinttal járul hozzá. Az építőipari és ingatlanfejlesztő vállalatcsoport építőipari technológiai fejlesztést hajt végre.
Az Indupro Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 830 millió forintot meghaladó beruházását több mint 282 millió forintos állami támogatással valósíthatja meg. A precíziós fémmegmunkálással foglalkozó vállalat Pátyon új telephelyet és gyártócsarnokot hoz létre.
Csenger-Zalán Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte: a kormány időben lépett, és olyan programokkal támogatja a vállalkozásokat, amelyek nemcsak a gazdaság gyors újraindítását és a munkahelyek megőrzését biztosítják, hanem azt is, hogy magasabb technológiai szinten indulhasson újra a termelés.
Ez abban is segít, hogy az innovatív cégek az európai versenyben is helyt tudjanak állni – mutatott rá.
A Master Good Kft. 580 millió forintos beruházásához több mint 282 millió forint állami támogatást nyert el. A baromfi-feldolgozással foglalkozó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cég technológiai fejlesztést hajt végre.
Seszták Miklós, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a támogatás legfontosabb eleme, hogy gyorsan, rugalmasan, a piaci viszonyokhoz igazodva, bürokráciamentesen eljut a vállalatokhoz. A képviselő megköszönte a vállalkozások bátorságát és kitartását, hogy nem bezárni és leépíteni akarnak, hanem fejleszteni és munkavállalóikat megtartani.