Május 3-áig hatályban maradnak a koronavírus-járvány miatt elrendelt, jelenlegi korlátozó szabályok – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Május 3. után a védekezés új szakasza kezdődik el, és olyan új szabályrendszert kell megalkotni, amellyel a leginkább veszélyeztetett idősek és leginkább fertőzött nagyvárosok védelmét továbbra is megfelelő körülmények között tudják biztosítani, de „az élet és a gazdaság egyre inkább újraindulhat” – mondta.
A változtatásokról a kormány a jövő szerdai ülésén dönt – közölte a miniszter.
Kifejtette: a nemzetközi gyakorlatban látni olyan enyhítő intézkedéseket, amelyeket a magyar kormány egyelőre korainak tart, így például nem tartja időszerűnek az összes diák visszaengedését az iskolákba. Azt azonban megállapította a kabinet, hogy az egészségügy felkészültsége lehetővé teszi a magyar gazdasági élet újraindításának tervét, de ez csak fokozatosan, szigorú menetrend alapján történhet meg – mondta Gulyás Gergely.
A miniszter úgy fogalmazott a május 3-ai dátumról, hogy ez a lehető legkorábbi tetőzési nap, és ekkor a védekezésnek a lehető legmagasabb fokon kell állnia. Ám a pontos tetőzési napot nehéz megmondani – jelezte, hangsúlyozva, hogy folyamatos járványügyi készültségre lesz szükség a következő hetekben. Megismételte, figyelik a nemzetközi gyakorlatot, elsősorban Dél-Németországot és Ausztriát.
Beszámolt arról a kormánydöntésről is, hogy a honvédség – az intézményvezetőkkel egyeztetve – fertőtleníti az idősotthonokat.
A miniszter ezúttal is köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az egészségügy készen álljon a kialakult helyzetre. A május 3-áig terjedő idő elegendő arra, hogy az egészségügy a tömeges megbetegedés kezelésére is felkészüljön – tette hozzá.
Kizárólag szakmai döntésnek nevezte, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint a kórházi ágyak 50 százalékát kell felszabadítani, és 8000 lélegeztetőgépet kell majd hadrendbe állítani.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a nap folyamán nyilvánosságra hozza a rendelkezésre álló matematikai modellszámításokat – jegyezte meg.
Arra is kitért, hogy az Országgyűlés – szemben sok más országéval vagy éppen az Európai Parlamenttel – a járvány kezdete óta is folyamatosan ülésezik, a kabinet rendszeresen beszámol a parlamentben a védekezésről, és az ellenzék is elmondhatta kritikáit.
Gulyás Gergely kiemelte: a jelenlegi helyzetben segíteni kell azokat, akik otthon vannak gyesen vagy gyeden, ezért esetükben az első sikeres nyelvvizsgához, illetve az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához hozzájárulnak, és a KRESZ-tanfolyam és -vizsga díjához szintén támogatást nyújtanak. Mindez 136 ezer embert érint – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta: egyetértés van Magyarországon arról, hogy a munkahelyek megőrzésére és újak teremtésére van szükség a válság miatt. A gödi Samsung-beruházás ügyében is ezt a célt tartották szem előtt, egy 4-500 milliárd forintos fejlesztésről van szó, amely az egyik legnagyobb beruházás Magyarországon – közölte. Hozzátette: 1600 embernek ad munkát a gödi gyár, és további 2700 embert vesznek majd fel.
Közölte: ebben a helyzetben az a cél, hogy a fejlesztés mielőbb megvalósulhasson, de nem vettek el pénzt Gödtől, hiszen a település részesedik az iparűzési adóból. Felelős, indokolt döntés született, amely a település, a térség és a megye érdekeit szolgálja – vélekedett.
A miniszter elmondta: a Gödön alkalmazott megoldást érdemes lehet törvényben rögzíteni. Nem vesznek el adóbevételt a településtől, de ha ott nagyberuházás valósulhat meg, amelyhez a kormány biztosíthatja a szükséges feltételeket, akkor nem csak az adott település részesülhet az adóbevételből. Az így befolyó összegből azonban nem központi adóbevétel lesz, minden ilyen forrás továbbra is az önkormányzatokat illeti meg – magyarázta.
Kitért arra is, hogy március 11. óta a regisztrált álláskeresők száma 51 ezerrel nőtt, az üres álláshelyeké pedig 44 ezerre csökkent. A gazdasági élet és különösen a kereskedelmi szektor leállásával sokan veszítették el a munkájukat, ezért a kormány mindent megtesz, hogy új munkahelyek jöjjenek létre – jelentette ki. Hozzátette: a meghozott intézkedések lassították a munkahelyek megszűnését.
Minden feltétel adott, hogy május 4-étől az érettségi vizsgákat – kizárólag írásban – biztonságos keretek között lebonyolítsák – mondta Gulyás Gergely kérdésre válaszolva.
A miniszter hangsúlyozta: ez nem presztízskérdés, nem is politikai, hanem szakmai kérdés, ezért a kormány felhatalmazást adott Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárnak, hogy minden érintettel tárgyaljon, beleértve a szülői, a diák- és a szakszervezeteket. Ezen szervezetek felelősségére is apellálva, véleményük ismeretében nyugtassanak meg mindenkit, hogy az ország járványhelyzetben is képes az érettségi biztonságos lebonyolítására. A köznevelési államtitkár a kormány felhatalmazása alapján szabadon dönthet, hogy a feltételek maximálisan biztosítottak, vagy ha szükséges, egy vagy két héttel halasszák el a vizsgákat – jelezte a miniszter.
Megerősítette, változatlanul érvényes, hogy egy teremben tíznél több diák nem tartózkodhat, és a fertőzés mérsékléséhez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll.
Kitért arra is, hogy az ausztriai érettségizők ingázónak számítanak, az ezzel összefüggő döntés az osztrákokkal egyeztetve megszületett, ez logikus és célszerű is.
Arra a kérdésre, hogy a pedagógusok megkapják-e a tízszázalékos béremelést, amit Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a járvány előtt jelentett be, elmondta: a kormány nem tervez változást, nem is döntött róla mást. Ez vonatkozik az egyéb ágazatokra is – derült ki szavaiból.
Arról, hogy a május 3-ai várható járványtetőzés után a „platószakasz” meddig tarthat, azt mondta: akár hetekig is, és a modellszámítások nagy része azt mutatja, a vírus visszahúzódása farkasfogszerűen fog történni, azaz újra és újra kisebb csúcsok lesznek. Amíg nincs vakcina, a vírussal valamilyen formában együtt kell élni, és abban is egyetértés van, magyar virológusok is ezt valószínűsítik, hogy ősszel, szeptember-októberben lehet egy második fázis – közölte a miniszter.
Arról, hogy tervezik-e a maszkviselés kötelezővé tételét, azt mondta, ebben az operatív törzs az illetékes. Generálisan szinte sehol nem írták elő, ahol ilyen döntés született, ott is a tömegközlekedésre, a boltokra, a zárt térre vonatkozott.
A május 1-jére, illetve a háromnapos hosszú hétvégére vonatkozó előírásokról a kormány jövő héten dönt – jelezte Gulyás Gergely. Hozzátette: el tudja képzelni, hogy az önkormányzatok ugyanazokat a jogosítványokat megkapják, mint a korábbi hosszú hétvégéknél.
Arról, hogy a kormány mennyire elégedett Kásler Miklós miniszter és Müller Cecília országos tisztifőorvos munkájával, azt mondta: a kormány összetételében Orbán Viktor kormányfő az illetékes. Azt látják, hogy egy egészségügyi járványhelyzet közepén vannak, és a minden korábbinál nagyobb válság kezelésére az egészségügy felkészült. Az egészségügy-irányításért pedig Kásler Miklós felel – rögzítette.
További felvetésre örömének adott hangot, hogy az Európai Bizottság területért felelős, politikailag másik oldalon álló, liberális pártok által jelölt és Magyarországgal szemben sokszor kritikus biztosa is elismeri, a magyar intézkedések összhangban vannak az uniós joggal. A vitáknak ez még nem fog véget venni, ugyanis a kritikáknak eddig sem volt ténybeli alapjuk, azok az országgal, a kormánnyal szembeni erős kritikai hajlamon, utálaton, gyűlöleten alapultak – fogalmazott.
Kérdezték arról is, jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot, hogy egyes, ellenzékhez köthető, „magukat reklámügynökségnek tituláló” honlapok olvasói levélként bemutatott hamis híreket terjesztenek. Gulyás Gergely elmondta: kockázatot jelent, a jogi minősítésébe nem menne bele. Mindenkinek a felelősségére apellált, és azt mondta: egy olyan helyzetben, amikor egy ország járványhelyzettel néz szembe, fontos, hogy hiteles és korrekt módon adjanak tájékoztatást. A kormány hiteles adatokat közöl – rögzítette.
A nyaralások lehetőségét firtató kérdésre a miniszter azt felelte: „bízzunk benne, hogy az idei nyáron is lehet majd a Balatonban fürdeni” – fogalmazott.
Arra a felvetésre, hogy Gál J. Zoltán – aki Karácsony Gergely kampányfőnöke volt 2019-ben – számítógépén íródhatott a Pesti úti idősotthont vezető Skultéti Józsefnek tulajdonított levél, azt válaszolta: egyelőre minden jel arra utal, Gál J. Zoltán felhatalmazva érzi magát, hogy politikai ügyekben az intézményvezetők helyett írjon leveleket.
Megjegyezte ugyanakkor, méltatlannak tartaná, ha a védekezés időszakában a főváros és a kormány politikai küzdelmet vívna.
Arra a felvetésre, terveznek-e más országból súlyos koronavírusos betegeket átvenni, azt mondta: egyelőre nincsenek ilyen tervek, ha az ország olyan helyzetben lesz, hogy tud másoknak segíteni, akkor mindenkinek szívesen segítenek. Erre csak úgy kerülhet sor, hogy az a magyar emberek biztonságát és egészségét semmilyen formában ne veszélyeztesse – mondta.
A védőfelszerelések minőségéről azt közölte: az eszközök jó része alkalmas, használható.
Megjegyezte: a maszkok körülbelül két százalékát küldték el határon túli magyaroknak és más országoknak.
Az egészségügyi dolgozók fertőzöttségéről nem tudott pontos számot mondani, de jelezte, a magyar átlag megfelel a nemzetközinek, amely a fertőzöttek körülbelül tíz százalékára teszi az egészségügyi dolgozói fertőzéseket.
A 65 év feletti orvosok visszatéréséről a gyógyításba Szentkirályi Alexandra azt mondta: ez nem kötelező, de a lehetőséget szeretnék megteremteni.
A Miniszterelnökség vezetője arról is beszélt, a járvány elmúltával érdemes vitát folytatni arról is, jók-e a jelenlegi kórházfinanszírozási formák.
A gazdaságra rátérve közölte: a válság miatt a kormány több mint százezer forintot átvállal a bérköltségekből, az erről szóló szabályozáson módosítottak, miután egyeztettek a cégekkel. Folyamatosan konzultálni kell a vállalatokkal, és ha szükséges, változtatni kell, de a támogatás a jelenlegi mértékkel is újszerű, jó eszköz ahhoz, hogy a munkanélküliséggel járó gondokat ne segélyezéssel kelljen kezelni, hanem arra törekedjenek, hogy minél több munkahelyet megőrizzenek – fogalmazott.
Arról is beszélt, hogy az inflációs várakozások egyelőre nem változtak. A nyugdíjasok esetében fontos döntést hoztak, ugyanis válság idején nem elvesznek tőlük egyhavi nyugdíjat, ahogy mások tették, hanem visszaadják nekik a 13. havi nyugdíjat. Ez is mutatja, hogy a kormány a kilábalást a válságból nem megszorítások útján képzeli el – emelte ki.
Arról, hogy felvetődött-e az álláskeresési járadék időtartamának meghosszabbítása, elmondta: a kabinet álláspontja szerint az csak a legvégső eszköz lehet, hogy segélyt osszanak, munkával és munkahelyekkel szeretnének segíteni.
Szentkirályi Alexandra egy, a családi erőszakra vonatkozó kérdésre közölte: zéró tolerancia van. A nehéz helyzetbe kerültek segítését szolgáló eszközök most is rendelkezésre állnak, például az áldozatsegítő központok és krízisközpontok is folyamatosan működnek, és több tárca is igyekszik segíteni a legkiszolgáltatottabbakat.
Gulyás Gergely kitért a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésére is, és arra biztatott: interneten minél többen írják alá a polgári kezdeményezést, hogy a május 7-ei határidőig összegyűljön az egymillió aláírás.