Arcvédő pajzsokat gyártanak több nagyvárosban, Zalaegerszegen kedden mutatták be a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) ajánlásával készülő védőeszközt. A bölcsődék napja alkalmából polgármesterek kezdeményezték, hogy a keddi napot számítsák be a bölcsődei dolgozók munkavégzésébe, illetve tekintsék fizetett szabadnapnak.

    Zalaegerszegen Sifter Rózsa megyei kormánymegbízott és Balaicz Zoltán polgármester jelenlétében mutatták be az NNK ajánlásával, a Belügyminisztériummal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal egyeztetett formában készülő, a helyi Mould Tech Kft. által kifejlesztett arcvédő pajzsokat, amelyekből kétezret rendelt már az Országos Mentőszolgálat. Molnár Gábor ügyvezető elmondta: a cég az első néhány száz darabot 3D-s nyomtatással készítette el, de egy hete a teljes gyártókapacitást átállították az újrahasznosított anyagokból többféle változatban, önköltségi áron készülő arcvédő pajzsok előállítására. A napi háromezer darabos gyártókapacitást igény esetén tízezresre tudják bővíteni, az összeszerelést a Zalaegerszegi Városfejlesztési Kft. szervezi önkormányzati alkalmazottak önkéntes munkájával.
    Szolnokon kedden a kistérségi településeknek szánt arcvédő pajzsokat adtak át. Kállai Mária országgyűlési képviselő az átadás előtti sajtótájékoztatón elmondta, az ötletből előbb vállalkozói összefogás lett, majd a szolnoki Műszaki Szakképzési Centrum segítségével komoly programmá vált az arcvédő pajzsok gyártása a városban. Hajnal-Papp Zoltán, a centrum digitális közösségi alkotóműhelyének laborvezetője elmondta: eddig több mint 1200 arcpajzs készült, ezeket helyi egészségügyi intézményekbe, kórházakba, mentőknek, háziorvosoknak, gyógyszertárakba szállítják. Az eseményen Lovász Tibor kőteleki és Varga József rákócziújfalui polgármester személyesen vette át az arcpajzsokat, képviselve a többi kistérségi települést, ahová kedden szintén megérkeznek a védőeszközök. A kistelepüléseken a polgármesteri hivatal munkatársai és egészségügyi dolgozók fogják a pajzsokat használni. 
    A debreceni Agóra tudományos élményközpont 3D-s nyomtatóin folyamatosan készülnek az arcvédő pajzsok – közölte az intézmény kommunikációs vezetője kedden. Vágó Mercédesz emlékeztetett arra, hogy a múlt héten 140 nyomtatott pajzsot adtak át a felhasználóknak: 20-at a helyi idősotthonnak, 120-at pedig a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetnek. Azóta újabb 80 arcvédő pajzs készült el, ezeket szintén az alapellátási intézet kapta. A 3D-s nyomtatók azóta is folyamatosan működnek, és a tervek szerint heti 100 arcvédő pajzsot készítenek el az Agóra munkatársai a következő időszakban is.
    Nyíregyházán háromezer egyedi fejlesztésű arcvédő pajzsot adományozott az egészségügyi és önkormányzati dolgozóknak az egyik helyi nyomdaipari társaság. Az első szállítmányt pénteken adták át. Zsukk László, a Color Pack Nyomdaipari és Csomagolóanyag Gyártó Zrt. vezetője az MTI-nek elmondta, az olcsón előállítható pajzsokból megfelelő alapanyag-ellátás esetén óránként akár tízezer darabot is tudnak gyártani.
    A Nógrád megyei Bátonyterenye kínai testvérvárosától kap 12 ezer védőmaszkot és hőmérőket; a négy szállítmányból három már megérkezett – közölte Nagy-Majdon József polgármester. A városi hírportál a kínai állami hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a kelet-kínai Huajan március óta segíti testvérvárosait Kanadában, Magyarországon, Németországban, Japánban, Dél-Koreában és Szlovéniában.
    Székesfehérváron Cser-Palkovics András polgármester a bölcsődék napja alkalmából, fenntartóként kezdeményezte az intézményvezetőknél, hogy a bölcsődei dolgozók munkájának elismeréseként tekintsék munkavégzésre beszámítottnak a keddi napot, az ügyeleti ellátásban résztvevők számára pedig később biztosítsanak fizetett szabadnapot. A városvezető Mészáros Attila alpolgármesterrel kedden ellátogatott az ügyeletet adó Mesevilág Bölcsődébe, ahol kilenc kisgyermek van. 
    Tiszafüreden Ujvári Imre polgármester az önkormányzati bölcsőde fenntartójaként szintén kezdeményezte az intézményvezetőnél, hogy a dolgozóknak a keddi napot tekintsék fizetett szabadnapnak, az ügyeleti ellátásban dolgozóknak pedig egy későbbi időpontban biztosítsák ezt a lehetőséget.
    Salgótarjánban a Baglyaskő Időskorúak Otthonában okostelefonokkal és tabletekkel segítik a lakók és hozzátartozók közötti kapcsolattartást. Az intézmény három okostelefont vásárolt, lehetőséget teremtve videohívás, videobeszélgetés kezdeményezésére a viber alkalmazás révén, a fenntartó Magyar Máltai Szeretetszolgálattól (MMSZ) pedig két új táblagépet kaptak – írta az otthon közösségi oldalán Holecz Istvánné intézményvezető, hozzátéve: a lakók így nagyobb kijelzőn láthatják szeretteiket. Az idősotthonban március 18-tól rendelték el a látogatási tilalmat, 24-étől pedig sem csomagot, sem készpénzt nem vesznek át, a családtagok letéti számlára utalhatnak költőpénzt rokonaiknak.
    Balassagyarmaton a Szent Erzsébet Idősek Otthonában csütörtöktől működik az új zsilipelt dolgozói öltöző a lakószárnyaktól izoláltan – közölte Csach Gábor polgármester. Hozzátette: az otthonban a dolgozók és a bentlakók is tünetmentesek.
    Miskolc polgármestere több mint kétszáz helyi turisztikai vagy az idegenforgalomban érintett vállalkozást keresett meg levélben, hogy kéréseiket segítsen tolmácsolni a döntéshozóknak – közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel. Veres Pál a javaslatokat levélben juttatta el a Magyar Turisztikai Ügynökséghez és a Miniszterelnökség vezetőinek. A vállalkozások elsősorban a foglalkoztatás segítése, a munkahelymegőrzés, az adózás és a kormányzati támogatások ügyében fogalmaztak meg javaslatokat.