A legfontosabb, hogy az ország megőrizze a működőképességét – jelentette ki Benkő Tibor honvédelmi miniszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának pénteki ülésén. Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka pedig bejelentette, hogy honvédség állományában két igazolt koronavírus-fertőzött van.
Benkő Tibor, a koronavírus-járvány miatt létrehozott, a létfontosságú magyar vállalatok biztonságáért felelős akciócsoport vezetője elmondta: meghatározták ezen vállalatokat. Első körben 139 ilyen céget választottak ki, ebből 65 állami, 74 magántulajdonban van. Hozzátette: ez a szám folyamatosan változni fog. Jelenleg 84 vállalatnál látnak el feladatot, 76 honvédelmi irányító törzs bevonásával – mivel van olyan törzs, amely két vagy három helyen lát el ilyen feladatot. Szólt arról, hogy több önkéntes jelentkező is volt, amely szeretne a létfontosságú vállalatok körébe tartozni – ennek eldöntése a tárcánál működő honvédelmi irányítótörzs feladata.
Az irányítótörzsekben többségében katonák, mellettük rendőrök, katasztrófavédelmisek vannak.
Az operatív törzsek által segített 84 vállalat között az egészségügy, a gyógyszeripar, az élelmiszeripar, a közlekedés, az energetika, az infokommunikáció, a vízügy és az oxigénellátás szektorai képviseltetik magukat.
Ismertette: feladatuk, hogy a létfontosságú vállalatokban, ha szükséges, tudják biztosítani működésük fizikai biztonságát. A vállalatok belső rendjének, nyugalmának , valamint működésének fenntartásában is közreműködnek.
Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja azt firtatta, hogy a tájékoztatót azért tartják-e, mert több mint háromezer katonával vesznek részt a feladatokban.
Benkő Tibor erre reflektálva leszögezte: semmiféle mozgósítás nincs, nem éri el a háromezret a feladatokban résztvevő katonák létszáma.
Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka elmondta: Magyarországon mintegy 1200 katona vesz részt a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatokban. Ötféle támogató feladatot hajtanak végre. A déli határ biztosításában nagyjából nyolcszáz katona vesz részt naponta. Húsz katonai rendész biztosítja a humanitárius folyosó ellenőrzését. Katonai rendészi járőrtevékenységet tizenöt helyőrségben ötven katona végez. Hozzávetőleg százharminc katonával biztosítják a lezárt szlovák, osztrák és szlovén határátkelőhelyeket. Húsz katonával logisztikai bázisokat ellenőriznek. Mindemellett mintegy kilencszáz katonával vesznek részt nemzetközi műveletekben, hét NATO, öt EU, három ENSZ vezette, valamint egy koalíciós műveletben – ismertette a parancsnok.
Kitért arra is, hogy erőik megvédése érdekében megelőző és óvó rendszabályokat vezettek be. A laktanyákban csak a feladatellátáshoz szükséges erő tartózkodik, a többiek – váltásban – otthon vannak.
Bejelentette: a honvédség állományában két igazoltan koronavírusos beteg van, egyikük a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ dolgozója, másikuk németországi tanfolyamról tért haza. Mindketten jól vannak – emelte ki.
Azt is elmondta, hogy külföldi szolgálati út utáni kéthetes otthoni karanténban mintegy háromszázan, csapatorvos által elrendelt karanténban százötvenen, hatósági házi karanténban öten vannak.
Kósa Lajos, a bizottság fideszes elnöke megkérdezte, milyen feladatokat jelent, hogy „korlátozott kijárási tilalom” lép életbe szombattól.
Benkő Tibor elmondta, ez alapvetően rendőri feladat, de a katonáknak is lesznek plusz feladataik. Részleteket viszont még nem közölt, mivel erről majd az akciócsoportok vezetői péntek este egyeztetnek.
Vadai Ágnes, a testület DK-s alelnöke azt kérdezte, Áder János államfőt tájékoztatták-e az intézkedésekről; mit fognak csinálni az Orbán Viktor kormányfő által bejelentett „egyenruhás kórházparancsnokok”, valamint rákérdezett arra is, hogy pontosan melyek a kiválasztott cégek és milyen szempontok alapján választották ki őket.
Benkő Tibor azt felelte: jelentős kórházaknál katonák látják majd el ezt a feladatot, de megjegyezte: az akciócsoportok vezetőinek esti ülése előtt erről bővebben nem tud beszámolni. Hozzátette, csak azoknak a cégeknek a nevét hozzák nyilvánosságra, amelyekhez már kimentek az irányítótörzsek.
Varga-Damm Andrea, a bizottság jobbikos alelnöke is a 139 cégről kérdezett. Aziránt érdeklődött, hogy milyen feladata lehet a honvédségnek például pénzverőnél, befektetőalapban vagy a Boschnál, és hogy miért hiányoznak a legnagyobb élelmiszerellátók, a „Csányi-érdekeltségek” vagy „Mészáros Lőrinc Opus Global-érdekeltsége”.
Benkő Tibor azt mondta, a Bosch például önként jelentkezett. Kiemelte: nem azt nézik, hogy a cég kinek a tulajdona, hanem a profilja a meghatározó.
Harangozó Tamás, a bizottság szocialista tagja védőfelszerelésekről kérdezett, továbbá arról, hogy a Honvédkórháznak vannak-e saját tesztjei.
Korom Ferenc azt felelte, hogy minden katona, aki ilyen feladatban vesz részt, magánál hordja, szükség esetén használja védőfelszerelését, a katonai pilótáknak pedig külön, speciális védőfelszerelést adtak ki. Szükség esetére elegendő tesztjük is van, a mintavételeket a honvédség végre tudja hajtani – tette hozzá.
A bizottság összehívását az ellenzék kezdeményezte. A Magyar Honvédségnek a veszélyhelyzetben végzett tevékenységéről szóló ülés több mint két és fél órán át tartott.