Elmarad a március 15-ei városi ünnepség Zalaegerszegen, erről a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szakmai iránymutatását figyelembe véve döntöttek – közölte a város polgármestere hétfőn az MTI-vel.

    Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) közleménye szerint a közösség biztonsága és egészsége a legfontosabb, ezért Zalaegerszegen is elmarad a március 15-i városi ünnepség. A polgármester azt kéri, hogy a város minden hivatalos, iskolai és civil közössége „mérlegelje az előttünk álló időszakban a nagyobb létszámú programok megtartását”. 
    Kitért arra is, hogy a város vezetése és képviselő-testülete néma főhajtással és koszorúzással fogja leróni tiszteletét 1848-49 hőseinek emléke előtt. Balaicz Zoltán úgy fogalmazott: egyénileg, kokárdával és a lakóépületek fellobogózásával „mindannyian kifejezhetjük hálánkat a szabadságért küzdő őseinknek”. 
    Zalaegerszegen továbbra sincs koronavírussal fertőzött beteg. A legfontosabb az, hogy mindent megtegyenek a megelőzés érdekében – áll a közleményben.