Magyarországra is
veszélyt jelent a Törökország felől megindult migránsáradat – jelentette
ki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a testület szerdai zárt ülése után.
Halász
János elmondta: az aktuális nemzetbiztonsági ügyek között kiemelten
foglalkoztak az illegális migrációs helyzettel. Az elhangzott
információk nagy része 30 évig titkos, annyit viszont elmondott: a
magyar szolgálatok felkészülten, elkötelezetten és eredményesen végzik
munkájukat.
Bejelentette: a Fidesz-frakció
kezdeményezte, hogy a nemzetbiztonsági bizottság következő ülésein
folyamatosan napirenden legyen az illegális migrációs helyzet.
Kiemelte:
több mint százezer migráns akar eljutni Törökországból az Európai
Unióba, miközben már a balkáni útvonalon is van százezer migráns, akik
közül sokan már a magyar határkerítést támadják. Azt is elmondta: az
elmúlt időszakban a legutóbbi két hónapban volt a legtöbb határsértés
Magyarországon.
Halász János azt mondta: a Fidesz-frakció
határozottan támogatja a kormányt a határőrizet erősítésében, és azt is
támogatják, hogy a koronavírus veszélye miatt legyenek zárva a
tranzitózónák.
Kérdésre válaszolva azt hangsúlyozta: támogatják,
hogy az Európai Unió minden segítséget megadjon az európai határok
védelméhez a tagállamoknak, köztük Görögországnak és Magyarországnak.
Stummer
János, jobbikos bizottsági elnök azon felvetésére, miszerint fel kell
készülni az esetleges további kerítés építésére, azt mondta: ha
szükséges, Magyarország készen áll erre.
A bizottsági ülésen
tájékoztatást adott mások mellett Horváth Ildikó egészségügyi
államtitkár, Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti
államtitkára, Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium
tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős
államtitkára, Balogh János országos rendőrfőkapitány, Lakatos Tibor, a
koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti
központjának vezetője, valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői.