Kilenc tartalék ezredet állítottak fel az ukrajnai „különleges hadműveletben” harcoló orosz csapatok számára – jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a háborúban bevetett alakulatok egyesített csoportjának főhadiszállásán csütörtökön megtartott értekezleten.

Sojgu szerint – aki csütörtökön szemlét tartott az orosz déli katonai körzet gyakorlóterein -, a tartalék ezredek felkészítése és feltöltése folyamatban van. Kijelentette, hogy az orosz hadsereg a múlt hónapban 38 ezer önkéntest toborzott. A tárcavezető kedden azt mondta, hogy idén eddig több mint 335 ezer ember jelentkezett szerződéses és önkéntes alakulatban szolgálni.
Az orosz védelmi minisztérium keddi hadijelentése szerint az orosz erők a fronton négy támadást vertek vissza, amelyek során mintegy 620 ukrán katona esett el vagy sebesült meg. Az összefoglaló a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg nyolc páncélozott harcjárművet, két francia CAESAR és két amerikai M109-es Paladin önjáró tarackot, két M777-es vontatott tarackot, egy JDAM irányítható légibombát, nyolc HIMARS-rakétát és 27 drónt.
Jevgenyij Balickij, Zaporizzsja megye kormányzója a RIA Novosztyi hírügynökségnek mondta el, hogy az orosz erők kedvező állásokból, két magaslatról védik az ukrán erők által folyamatosan ostromlott Rabotine települést.
Szergej Akszjonov, a 2014-ben elcsatolt Krím vezetője a Krim 24 televíziós csatorna adásában kijelentette: a „különleges hadművelet” célja az ukrajnai rendszerváltás, nem fontos, milyen úton. Érvelése szerint a „kijevi rezsim” hozta Ukrajnát a jelenlegi állapotba, „háborúba sodorta az országot, és teljesen eladta magát a Nyugatnak”.
Úgy vélekedett, hogy a Krímet nem fenyegeti ukrán szárazföldi támadás, mert az orosz hadsereg biztos védelmet nyújt a félszigetnek. Akszjonov Odesszát, Mikolajivot és Harkivot „történelmi jogon” orosz városnak nevezte.
Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek csütörtökön a helyi hatóságok ukrán tüzérségi és dróntámadást. Roman Sztarovojt, Kurszk megye kormányzója közölte, hogy az éjszaka folyamán három járást értek távirányított repülőszerkezetekkel végrehajtott csapások, közülük a Szudzsanszkijban a legtöbb településen megszakadt az áramellátás.
Ugyanebben a régióban, a határhoz közeli Rilszk községben kazettás lövedékek egy nőt megsebesítettek, a donyecki régióban lévő Horlivkában pedig egy tizenévest megöltek, és kilenc civilnek okoztak sérülést.