Örülök, hogy több országban, például Lengyelországban, végre megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépek vezetésére, ez a folyamat időt vesz igénybe, de minél hamarabb kezdődik annál jobb, mert ez megnyitja majd az utat ahhoz, hogy az ukrán erők megkapják a védelmükhez szükséges vadászgépeket – nyilatkozta Josep Borrell kül -és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő, kedden, az EU-tagállamok védelmi minisztereinek tanácskozására érkezve.

Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter a találkozóra érkezve elmondta, hogy Kijev nyugat-európai támogatói szeretnék minél hamarább elkezdeni a kiképzést, és felgyorsítani a folyamatot miután erre az Egyesült Államok is jóváhagyását adta. Mint mondta, a kiképzés, ami segít fokozni a harckészültséget, az első lépés a fejlett nyugati vadászgépek Ukrajnába szállítása felé, de ez a téma egyelőre még nem szerepel a napirenden.
Boris Pistorius német védelmi miniszter bírálta Magyarországot, amiért Budapest blokkolja az Ukrajnának nyújtott további katonai segélyt. „Csalódott és ingerült vagyok magyar barátaink viselkedése miatt”-jelentette ki.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán rámutatott, hogy az Európai Békekeretből már 5,7 milliárd eurót fordítottak az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozására, és noha Magyarország álláspontja szerint ez eszkalációs veszélyt jelent, a kormány eddig nem lehetetlenítette el a kifizetéseket. A külügyminiszter egyúttal világossá tette, hogy mindaddig ellenezni fogja az újabb részletet, amíg Ukrajna le nem veszi a semmilyen nemzetközi jogszabályt nem megsértő OTP-t a háború nemzetközi szponzorainak listájáról.
Az uniós tagállamok védelmi minisztereinek találkozóján Jens Stoltenberg NATO-főtitkár is részt vett, aki sajtótájékoztatóján szintén üdvözölte, hogy Washington szabad utat adott a pilóták kiképzésének.
„Fontos lépés történt, amely részben lehetővé teszi számunkra, hogy majd vadászgépeket szállítsunk Ukrajnának” – jelentette ki. Kiemelte, hogy a pilótaképzés nem jelenti azt, hogy a NATO a konfliktus részesévé válik, csak annyit, hogy a szövetséges államok támogatják Ukrajna önvédelemhez való jogát az orosz agressziós háborúval szemben.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a Ukrajnának nyújtott támogatás hatékonnyá tételéhez a fegyver- és lőszergyártás fokozására is szükség van.
„El kell kerülnünk, hogy új akadályokat hozzunk létre a NATO-szövetségesek között, meg kell erősítenünk a transzatlanti ipari bázist annak biztosítása érdekében, hogy saját készleteinket fel tudjuk tölteni, így saját védelmünket is biztosítva továbbra is támogathassuk Ukrajnát” – mondta Stoltenberg.
Mint mondta, a jövő hónapban tartandó NATO-védelmi miniszteri találkozóra a hadiipar képviselőit is meghívta, hogy a termelés felgyorsítása érdekében tárgyaljanak a szövetséges országokkal.
Véleménye szerint Putyin nagy stratégiai hibát követett el Ukrajna megtámadásával, mert alábecsülte az ukrán ellenállást és a NATO-szövetségesek szolidaritását és támogatását, amelynek köszönhetően az ukrán erők már több területet is visszafoglaltak.
„Teljesen biztos vagyok abban, hogy Ukrajnának megvan a kapacitása, az akarata, a bátorsága, úgy ahogy nekünk, szövetségeseknek az elkötelezettségünk amellett hogy ezt a háborút ne Putyin elnök nyerje” – jelentett ki a NATO-főtitkár.