A nehéz gazdasági helyzet ellenére a tavalyihoz hasonló keretösszeg, 4,3 milliárd forint áll rendelkezésre a Nemzeti Tehetség Programra (NTP) idén – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hornung Ágnes kiemelte, a kormány hosszú ideje elkötelezett a tehetségek támogatása mellett, az NTP 14 évvel ezelőtti indulása óta majdnem 19 ezer pályázatot támogattak mintegy 33 milliárd forintból, évente 300-350 ezer gyereket és fiatalt segítenek az óvodáskortól a felnőttkorig.     A program különlegessége, hogy a jelentős költségvetési támogatás mellett az adófizetők egy százalékos felajánlásai adják a keretösszeg alapját, a magyarok eddig több mint 17,5 milliárd forinttal támogatták a tehetséggondozást – ismertette az államtitkár.     Hozzátette, az adó úgynevezett második egy százalékát lehet felajánlani a támogatásra a 1823-as technikai számon.     Hornung Ágnes szólt arról is, hogy a közösségek tehetséggondozó szerepe és szakmai munkája is elengedhetetlen ahhoz, hogy a kiemelkedő fiatalok eredményeket érhessenek el, ezért idén az egyéni pályázatok mellett kiemelt figyelmet fordítanak az egyesületek, szervezetek és intézmények tehetségtámogató munkájára is.     A tehetségek felkarolása közös nemzeti érdek és hosszútávú befektetés – hangsúlyozta az államtitkár.     Boros Misi zongoraművész, a Nemzeti Tehetség Program idei fővédnöke azt hangoztatta, hogy a tehetség önmagában nem elég, a munka, a kitartás és a lelkesedés mellett nagyon fontos a támogatói közeg is, amelyet a szülők, a tanárok és a mentorok mellett az NTP is tud biztosítani.