A fővárosi bérlakás piacon tovább nyílt az olló a keresleti és a kínálati árak között augusztusban: míg a bérlők júliushoz képest 5,3 százalékkal kevesebbért, átlagosan 157 ezer forintért kerestek lakást, addig a bérbeadók 5,7 százalékkal emeltek, így átlagosan 192 ezer forintot kértek kiadó ingatlanjukért – közölte a Rentingo.com kedden az MTI-vel.

A közösségi albérletkereső platform szerint a bérbeadók azért emeltek árat, mert az elvárt bérleti hozamot a kétszámjegyű inflációhoz és a növekvő állampapírhozamokhoz igazították. Ezzel szemben a bérlők jövedelmük egyre kisebb hányadát képesek albérletre fordítani, miután a növekvő élelmiszerárak mellett többet kell költeniük megélhetésükre, ráadásul a rezsidíjak emelkedését is hozzá kell számolniuk a lakhatás költségeihez.
A Rentingo szerint az előző évekhez hasonlóan arra lehetett számítani, hogy a felsőoktatásba kerülő és lakhatást kereső diákok nyáron felhajtják a keresleti árakat, ám az idén ez a várakozás nem igazolódott be, és a tendenciát a külföldről érkező diákok albérletkeresése sem tudta érdemben megváltoztatni.
A keresleti és kínálati oldal ilyen mértékű távolodásával a bérbeadóknak egyre több erőfeszítést kell tenniük a fizetőképes bérlők megtalálásáért. Ezt támasztja alá, hogy a főszezon ellenére jelentősen emelkedett a bérlőkeresés időtartama, valamint kevesebb az egyhavi kaucióval hirdetett lakás, mert a bérbeadók kerülik a kockázatvállalást – olvasható a Rentingo.com közleményében.