Tavaly mintegy 59 ezer négy- vagy többgyermekes anya mentesült a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség alól, az adómentesség 2021-ben 25 milliárd forintot hagyott az érintetteknél – tájékoztatta Tállai András az MTI-t.

A nagycsaládosoknál az adómentesség révén 2020-hoz képest 2021-ben 3,5 milliárd forinttal maradt több – tette hozzá a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A családok 2011 óta egyre többféle kormányzati támogatással számolhatnak, amelyek közül két intézkedés – a 2015-ben bevezetett első házasok kedvezménye, illetve a 2020-ban debütáló négy- vagy többgyermekes anyák adómentessége – az Európai Unióban is egyedülálló – hangsúlyozta Tállai András. Emlékeztetett rá, hogy 2020. január 1-től már egyetlen fillér személyi jövedelemadót (szja) sem kell fizetniük a kereső tevékenységből származó jövedelmük után azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van.
A mentesség az adóelőlegből is érvényesíthető, így az adatokból az is kiolvasható, hogy hónapról hónapra egyre többen éltek a lehetőséggel – magyarázta Tállai András.
Míg az intézkedés bevezetésének első hónapjában, 2020 januárjában 38 ezer, addig például 2021 decemberében már több mint 49 ezer anya érvényesítette a kedvezményt az adóelőlegéből. Csaknem tízezren „felejtették el” tavaly év közben az adóelőlegből igénybe venni a kedvezményt, és csak a 2020-ról szóló szja-bevallásukban jelezték, hogy az jár nekik, és éltek a mentességet kínáló szabállyal – részletezte. Így tavaly 58 600 négy- vagy többgyermekes anya mentesült az szja-fizetési kötelezettség alól – összegezte az államtitkár.
Az adómentesség részletszabályai közül Tállai András kiemelte: a mentesség nemcsak a vér szerinti, hanem az örökbe fogadott gyermek után is jár, a felnőtt gyerekeket is figyelembe kell venni, és emellett is igénybe lehet venni a családi kedvezményt. Az anya vagy a saját munkavállalói járulékából, vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek után járó gyermekkedvezményt – ismertette az államtitkár.