A kormány folytatja a kis benzinkutak támogatását, erre a célra 18,5 milliárd forintot különített el – mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Nobilis Márton hozzátette, a támogatási program lebonyolítója még ezen a héten megnyitja az igénylés lehetőségét, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz.
A kormány az idén márciusban vezette be a kis benzinkutak támogatásának programját, amelynek értelmében literenként 20 forint vissza nem térítendő állami támogatást kapnak – emlékeztetett az államtitkár. Jelezte: a támogatás folytatásáról Egri Gábort, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnökét is tájékoztatta.
Nobilis Márton kiemelte, a kis benzinkutak támogatása is azt igazolja, a kormány mindent megtesz, hogy legyen elég üzemanyag Magyarországon.
Rámutatott: az elhúzódó orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A jelenlegi kiszámíthatatlan világgazdasági helyzetben a kormány célja továbbra is világos: meg kell őrizni Magyarország stabilitását, meg kell védeni a családokat. Ezt szolgálják az eddig meghozott intézkedések: a rezsicsökkentés, a nyugdíjak értékének megőrzése és az élelmiszerárstop is.
Mindezek mellett a magyar kormány Európában egyedülálló módon már 9. hónapja benzinárstoppal védi a magyar lakosságot. Az árstop nélkül a mostani 480 forint helyett az elmúlt hetekben már több mint 800 forintot kellett volna fizetni a benzinért, és 833 forintot a gázolajért. A benzinárstoppal 50 liter tankolással számolva 12 ezer forintot takarítanak meg a magyar családok tankolásonként – hangsúlyozta az államtitkár.
Nobilis Márton elmondta, a kormány folyamatosan figyeli az üzemanyag-ellátási helyzetet. A biztonságos üzemanyagellátás érdekében döntöttek például arról, hogy a külföldi járműveket kizárják a üzemanyagárstop hatálya alól, valamint, hogy a céges autók után már nem jár a hatósági ár. Az üzemanyagot ugyanis nemcsak olcsón kell adni, hanem lehetővé kell tenni azt is, hogy mindenhol kellő mennyiségben rendelkezésre álljon – szögezte le az államtitkár.
A vidéki, kisebb településen élők miatt fontosnak tartják, hogy a kis benzinkutakon is elérhető legyen az üzemanyag. Mivel a kis benzinkutakat kevésbé tőkeerős, hazai kis- és középvállalkozások üzemeltetik, ezért számukra egyebek mellett adó- és járulékkedvezményeket biztosítottak, és bevezették a kis benzinkutak támogatása programot, amelynek köszönhetően a kisebb kutak döntő többsége túlélte az eddigi nehézségeket – mondta az államtitkár.
A sajtótájékoztatón jelen volt Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségének (FBSZ) elnöke, aki a rendezvény végén köszönetet mondott a kormánynak, hogy “meghallották segélykiáltásaikat”.
Azt mondta, “büszkék arra, hogy a Mol az első hat hónapban a történelme során a legnagyobb nyereségét érte el, és örülnek, hogy a magyar kormányzat rekord adóbevételt realizált az üzemanyag értékesítéssel” az év első felében, ugyanakkor hangsúlyozta, a kis- és közepes családi vállalkozások az üzemanyag kiskereskedelem területén itthon végveszélybe kerültek.
Tájékoztatott arról, hogy az FBSZ kedd délutánra közgyűlést hívott össze, hogy az államtitkárral folytatott megbeszélésüket megvitassák, és kialakítsák álláspontjukat.