Az egyre növekvő migrációs nyomás miatt a polgárőrökre a határvédelemben is jelentős szerep hárul a rendőrség és a honvédség mellett Magyarország déli határain – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda csütörtökön az MTI-vel, miután Nyitrai Zsolt, kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztos az Országos Polgárőr Szövetség elnökével tárgyalt.

A közlemény szerint Nyitrai Zsolt a megbeszélésen a kormány nevében megköszönte Túrós Andrásnak a 65 ezer polgárőr munkáját.
Kiemelte, a polgárőrök a rendvédelmi szervek mellett szabadidejükben védik a polgárok nyugalmát, közreműködnek a kiegyensúlyozott közrend, közbiztonság megőrzésében.
Az Országos Polgárőr Szövetség és a polgárőrök stratégiai partnerei a kormánynak, működésükhöz a kormány éves szinten több mint 1,2 milliárd forint költségvetési támogatást és eszközöket biztosít a Belügyminisztérium útján – írták.     Emlékeztettek arra, hogy a kormány határvadász ezred felállításáról döntött, amelynek célja az államhatár védelme, az illegális migráció megakadályozása, feltartóztatása.
A szerződéses határvadász alakulatok toborzása során a kormány számít a polgárőrök jelentkezésére is, ezért egyes határ közeli megyék toborzó kampányában együttműködik a Belügyminisztérium, a rendőrség, az Országos Polgárőr Szövetség és a kormány, ezzel is segítve 4000 szerződéses határvadász szolgálatba állását, hogy megvédjék az országot az illegális migráció hatásaitól – olvasható a közleményben.