Augusztusban kezdődhet a határvadász egységekbe a toborzás, kiképzésük után, őszre az első egységek fel tudnak állni – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Rétvári Bence hozzátette: 18 és 55 év között lehet jelentkezni az egységbe, és vannak alapkövetelmények, például a fizikai állóképességgel kapcsolatban.
Egy rövidebb kiképzés során a határvadászok elsajátítják a déli határ védelméhez szükséges ismereteket – közölte -, és mivel ezek az egységek szűkebb feladatot látnak el, mint a rendőrség, a kiképzésük is rövidebb időt igényel majd.
Az államtitkár hangsúlyozta: nem önálló, új szervezetről van szó, a határvadász ezred a rendőrség része lesz, annak irányítása alatt végzi majd a munkáját, a tisztek a rendőrök közül kerülnek majd ki.
Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, 2020-ban 46 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra, tavaly 122 ezer, idén pedig már 125 ezer. Nő az elfogott embercsempészek száma is, tavaly az év első hat hónapjában 445-öt fogtak el, idén már 861-et.
Azt mondta: az Európai Uniónak „esze ágában sincs” megállítani a migrációs hullámot, és az orosz-ukrán háború világgazdasági következményei, mint az energiaár-növekedés és az élelmiszerhiány is növelni fogják az útnak induló illegális migránsok számát. Hozzátette: nő az embercsempészek agresszivitása, erőszakossága is, a közelmúltban a magyar határtól pár kilométerre embercsempész-bandaháború zajlott a szervezett bűnözői csoportok között az embercsempészpiac felosztása miatt, és a migránsok is erőszakosabbak, megrongálják a kerítést, a kamerákat, a rendőrautókat.
Rétvári Bence szólt arról is, a rendőrségnek az elmúlt években folyamatosan bővültek a feladatai: eredetileg a magyar településeken kellett fenntartaniuk a közrendet, 2015 óta a déli határ védelme is a feladatuk, a háború kitörése óta pedig a keleti határnál látnak el humanitárius feladatokat. Az államtitkár hangsúlyozta: ezért is fontos a határvadász egység felállítása, hogy a rendőrök fokozatosan vissza tudjanak térni a saját megyéjükbe, településükre, alapfeladatukhoz, a rendfenntartáshoz.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában is vendég volt, ott egyebek között a határvadász egység felállításának politikai támogatottságáról kérdezték. Rétvári Bence kifejtette: a baloldal politikusai továbbra is „a nyugat-európai baloldali szöveget mondják”. Felidézte: Szlovéniában a jobboldali kormányt baloldali váltotta, és lebontja a jobboldali kormány által állított kerítést, „mert meg akar felelni Brüsszelnek, az ottani elvárásoknak”.
„Mi viszont meg akarjuk védeni Magyarországot, ezért a honvédelmi alapból biztosítjuk annak a fedezetét, hogy a határvadász ezred létrejöhessen és meg tudjuk védeni Magyarország déli határát, mert ezt láthatóan rajtunk kívül senki nem teszi meg” – jelentette ki az államtitkár.
Rétvári Bence kiemelte: Magyarország 600 milliárd forintot költött erre és ennek alig másfél százalékát biztosította az Európai Unió, „pedig Európa határát védjük”.