A vármegye a magyar szuverenitás szimbóluma: külső hódítók megszüntették, most visszaemelik méltó helyére – olvasható az Alapjogokért Központ elemzésében, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Az Országgyűlés előtt fekvő mostani javaslat alapján nem történik más, mint a magyar államisághoz, önállósághoz, nemzeti szabadsághoz tapadó hagyományok visszaemelése jogrendszerünkbe – írták.
Emlékeztettek arra: a kommunista diktatúra a vármegyék eltörlésével hosszú időre felszámolta Magyarország alkotmányos berendezkedését, valódi önállóságát is. 1990-ben az első, demokratikusan megválasztott jobboldali kormány kísérletet tett a vármegyei elnevezés visszaállítására, de az a posztkommunista erők, és a velük később, 1994-ben nyílt szövetséget kötő SZDSZ-es körök ellenállásán elbukott – írták.
Az Alapjogokért Központ felidézte, hogy a Szent István király uralkodásától eredeztethető vármegye Magyarország közjogi rendszerében ezeréves múltra tekint vissza, a szuverenitás, alkotmányos berendezkedés, a nemzeti szabadság szimbóluma és a reformkorban a polgári-nemzeti kultúra bölcsőjévé vált.
Nem csoda, hogy a vármegyéket azok a külső hódító hatalmak számolták fel történelmünk során – először a Habsburgok, majd a szovjet kommunisták -, melyek végső célja lényegében a magyar államiság megszüntetése volt – írták.
A vármegyék sokáig a magyar érdekeket figyelmen kívül hagyó külföldi birodalmi törekvések fő ellenállási központjai voltak – tették hozzá.
Deák Ferenc nem hiába fogalmazott úgy az alsótáblán elmondott egyik 1835-ös felszólalásában, hogy “ezen municípiumok álltanak őrt dönthetetlen morális erővel alkotmányunkért, innen forrásoznak, s oda térnek vissza gyakorlatilag a nemzetnek minden jussai”. A reformkorban pedig Deák mellett, a magyar nemzet olyan történelmi alakjai tudták a vármegyék révén építeni az országot, mint Kölcsey Ferenc és Kossuth Lajos – közölte az Alapjogokért Központ.
Nem véletlen, hogy a magyar szabadságharc és forradalom leverését követő osztrák neoabszolutizmus alatt a vármegyék jelentették a magyar ellenállás folytatását – idézték fel.
A kiegyezést után a vármegyék nemcsak a nemzetépítés fontos sarokkövei lettek, hanem a helyi identitás aktív formálói is voltak. Megsemmisítésükre a baloldal a Tanácsköztársaság alatt tett elsőként kísérletet, majd a kommunista államhatalomnak sikerült ezt ténylegesen véghez vinnie az 1949-ben elfogadott törvény révén. Ennek értelmében a Magyar Népköztársaság új, szovjet mintára megalkotott “alkotmánya” eltörölte a vármegyerendszert – fogalmazott az Alapjogokért Központ.