Az idén január-márciusban bejelentett budapesti fejlesztések alig több mint 700 lakás jövőbeni felépítését ígérték, ami a tavalyi utolsó negyedévben mért szintnek a fele, a 2021 közepén elért mintegy 2000 darabos értéknek pedig mindössze az egyharmada – közölte a Cordia a négylakásosnál nagyobb, fővárosi projektek elemzése alapján hétfőn az MTI-vel.

A lakóingatlan-fejlesztő vállalat szerint a tervezett lakások csökkenő száma főként azzal magyarázható, hogy az első negyedévben meghirdetett fejlesztések egyenként átlagosan mindössze 24 otthon felépítését jelentik, szemben a piacon található projektek 70-es átlagával.
Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy miközben a kínálati oldal gyengült, a kereslet tovább erősödött, mivel a zöldhitel-program keretének közelgő kifutása, az áprilisi választások előtti bizonytalanság és az inflációval összefüggő aggodalmak előre hozott vásárlásokat generáltak az első negyedévben. Ezáltal január-márciusban több mint 2000 újépítésű lakás talált vevőre a fővárosban, ami egyrészt alig marad el az előző negyedévben mért értéktől, másrészt jelentősen meghaladja a 2017-2021-es időszak 1710-es negyedéves átlagát.
Az új projektek számának csökkenése és a felívelő kereslet nyomán egyre apad a még vevőre váró új lakások száma. A kínálat már 2021 második felében sem tudott lépést tartani a robusztus vevői oldallal, de ez a trend felerősödött 2022 első negyedében. Az elérhető otthonok száma az elmúlt év végi 6200-ról idén március végére 4400 alá esett, ami 37 százalékkal kisebb a 2018-2021-es évek átlagos kínálatánál.
Kiemelték, hogy a kereslet és a kínálat megbillenése, valamint az építési költségek folyamatos emelkedése az újlakásárak kitartó növekedését eredményezte, ráadásul ez a drágulás 2022 első negyedében számottevően fel is gyorsult. Míg 2021-ben az átlagos negyedéves áremelkedés üteme 4 százalékot tett ki, addig idén január-márciusban elérte a 11 százalékot, így a már piacon lévő újlakások négyzetméterenkénti átlagára 1 millió 260 ezer forint volt, 26 százalékkal több mint egy évvel korábban.
A Cordia a közép- és kelet-európai régióban az egyik legnagyobb lakóingatlan-fejlesztő és -befektető vállalatcsoport, amely jelen van Magyarország, Lengyelország és Románia újlakás-kínálati piacainak közép- és felső közép szegmensében, valamint egy pilotprojekttel Spanyolországban is képviselteti magát.  A Cordia a közelmúltban megvásárolta a brit Blackswan Property ingatlanfejlesztő társaságot, a varsói tőzsdén jegyzett Polnord SA lengyel lakóingatlanfejlesztő vállalatot, továbbá a már tőzsdén jegyzett, a német bérlakás- és városrehabilitációs piacon aktív ARGO Properties N.V. holland társaság 15,9 százalékának is a tulajdonosa.
A 2020-as konszolidált adatok alapján a vállalatcsoport bevétele 68,3 milliárd forint volt a 2019-es 34,5 milliárd forint után, adózás előtti eredménye pedig 6,8 milliárd forintról 22,3 milliárd forintra emelkedett. A mérlegfőösszeg 181,6 milliárd forintról 299,2 milliárd forintra, a saját tőke 34 milliárd forintról 69,2 milliárd forintra nőtt.