Magyarország biztonságának garantáláshoz folytatni kell a védelmi képességek növelését – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmiminiszter-jelölt szerdai meghallgatásán Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Országgyűlés honvédelmi bizottsága előtti meghallgatásán hangsúlyozta: a szomszédos országban háború van, és emellett olyan egyéb biztonsági kihívásokra is figyelni kell, mint például az illegális migráció, a terrorizmus, a kiberfenyegetettség.
A miniszterjelölt – aki többek között vezetői, diplomáciai, tartalékos katonai tapasztalattal is rendelkezik – azt mondta: ha Magyarország nem képes megvédeni magát, mert haditechnikáját, személyi állományát tekintve “gyenge”, az célponttá teheti.
Ezért az ország biztonságának növelése érdekében egy erős, magabiztos, jól felszerelt, nagyobb harcoló állománnyal rendelkező, harcolni képes hadsereget kell építeni – szögezte le Szalay-Bobrovniczky Kristóf, hozzátéve: folytatni kívánja a néhány évvel ezelőtt indított haderőfejlesztési programot.