Idén a koronavírus-járvány enyhülésével ismét több ezres menet vonult be Jézus nyomában Jeruzsálem óvárosába virágvasárnap.

Két éve elmaradt, tavaly pedig csak szerény keretek között rendezték meg, de idén ismét több ezres, színpompás tömeg vonult be kezében pálmaágakat tartva és hozsannázva Jeruzsálem óvárosába, hogy ezzel emlékezzenek Jézus jeruzsálemi bevonulására virágvasárnapon, a húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hetének, a nagyhétnek a kezdetén.
A  menet a hagyomány szerint az Olajfák hegyéről, az egykori  Betfagé helységet jelző ferences templomtól indult, ahonnan az Újszövetség szerint a szamár származott, melyen Jézus a városba érkezett. Az ünneplők élén a vallási vezetők, valamint hagyományos, még a török időkből fennmaradt öltözékekbe öltözött közösségi vezetők haladtak, akik számos helyi keresztény közösség színes zászlóját vitték.
A több ezer ember főként a szentföldi keresztények közül érkezett Jeruzsálembe, köztük keresztény arab cserkészcsoportok, és több keresztény iskola és közösség is menetelt énekelve, dobolva.
Ismét megjelentek a külföldi zarándokok: amerikai, ázsiai és európai csoportok is részt vettek a világjárvány legutóbbi hullámának levonulása és a beutazási korlátozások feloldása után a vidám, zsoltárokat és más vallásos dalokat éneklő menetben.
A tömeg az Olajfák hegyéről a zsidó temető melletti sikátoron vonult, majd a Gecsemáné-kert és Mária sírjának temploma mellett az óváros falai felé fordult, és az oroszlános kapunál belépve a falakon túl a Szent Anna templomhoz, végső állomásához ért.
Jézus az evangéliumok szerint Jeruzsálembe ment, hogy a pészachi ünnepi vacsorát ott költse el tanítványaival. Az Olajfák hegyénél két tanítványát előre küldte egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen az állaton vonult be a városba. Az ujjongó nép tiszteletadásként pálmaágakkal integetett. Jeruzsálemben a hagyomány szerint virágvasárnap útjának megismétlésével ünneplik ezt az eseményt.