A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az ukrajnai háború miatt kiemelt jelentősége van az idei országgyűlési választásoknak, ezért április 3-a után is olyan kormány kell, amely megfelelő tapasztalattal és bölcsességgel, és széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik.

Bakondi György Budapesten az V. kerületben rendezett lakossági fórumon ezért Böröcz Lászlót, a kerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltjét ajánlotta a választók figyelmébe.
Bakondi György előadásában a Magyarországot érő biztonsági kihívásokról szólva azt hangsúlyozta, a magyar emberek, Európa biztonságát és a világbékét fenyegető súlyos helyzet alakult ki Ukrajnában. A baloldal háborúval kapcsolatos nyilatkozatait bírálva arról beszélt, hogy Magyarországnak képesnek kell lennie megvédeni a magyar embereket bármilyen helyzetben.
Méltatta a menekültekért tett magyar erőfeszítéseket és üdvözölte a csütörtöki brüsszeli NATO-csúcson hozott döntést, miszerint a szövetség nem hoz létre repüléstilalmi övezetet Ukrajna felett. Bakondi György megjegyezte azt is, hogy ebben a kérdésben a NATO-tagállamok között „nagy egyetértés van”.
Mint kifejtette, Magyarország támogatja az Oroszországgal szemben hozott szankciókat, de nem a magyar embereknek kell megfizetniük a háború árát.
A migrációra térve kifejtette, hogy az illegális bevándorlás irányába nem változott a kormány politikája. Ismertetése szerint idén már 35 ezer határsértési kísérlet történt, tavaly ugyanebben az időszakban pedig 21 ezer. A déli szakasz komoly rendőri-katonai erők jelenlétét igényli – hangsúlyozta.
Azt mondta, hogy „akinek fontos Magyarország”, annak április 3-án el kell mennie szavazni és a kormánypártokat támogatni.
Böröcz László a többi között arról beszélt, „csak a jóisten tudja”, hogy mi játszódik le a baloldal miniszterelnök-jelöltjének fejében, és ennél is ijesztőbbnek nevezte, hogy Márki-Zay Pétert hat ellenzéki párt támogatja. Úgy vélte, a baloldal győzelme káoszt okozna.