Egyaránt bírálta Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek az ukrán-orosz tárgyalásokon tanúsított hozzáállását Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a kijevi tárgyalóküldöttség tagja és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter pénteken megjelent sajtónyilatkozataikban.

Mindkét ukrán tisztségviselő úgy vélte, hogy az orosz diplomácia vezetője „nem konstruktív” a tárgyalásokon.
Podoljak a Lettországból üzemeltetett Meduza hírportálnak adott interjút, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. Elismerően szólt Vlagyimir Megyinszkij orosz elnöki tanácsadóról, az orosz tárgyalóküldöttség vezetőjéről, akivel szerinte konstruktívan meg lehet vitatni az álláspontokat, Lavrov viszont – fogalmazott – egyszerűen „csak hazudik”.
„Megyinszkij rendkívül konstruktív. Intelligens, értékeli és meghallgatja az érveket. A tárgyalási folyamatban rendkívül korrekt módon viselkedik” – értékelte Podoljak.
Kifejtette, hogy az orosz fél a tárgyalásokon némileg módosított álláspontján és követelésein az orosz csapatok harctéri kudarcai nyomán. Elmondása szerint az oroszok a megbeszéléseken „már kezdik reálisabban látni az ukrajnai társadalmi-politikai helyzetet, és mérsékelték az Ukrajnával szembeni követeléseiket”. Aggodalmának adott hangot viszont amiatt, hogy a világ kormányainak többsége még mindig tart Oroszországtól, és kész engedményeket tenni. Példaként említette a magas rangú orosz tisztségviselők „kirívó hazugságait”, amelyeknek szerinte arra kellene ösztönözniük a nyugati diplomatákat, hogy megkérdőjelezzék Oroszország készségét a nemzetközi biztonsági rend fenntartására.
Podoljak azt állította, hogy az orosz külügyminiszter nyilatkozataiban mindent letagad. „Lavrov azt állítja, hogy Oroszország soha nem támadott meg senkit, sőt még most sem támadja Ukrajnát. Szeretném, ha megértenék, mennyire torz a nézőpontja ezeknek az embereknek. Ül valamelyik európai tévétársaság éterében, és komolyan azt mondja, hogy ők nem támadták meg Ukrajnát, sem Harkivot, Szumit, Csernyihivet sem bombázzák. Nem rombolták le Ukrajna 1200 városát, nem romboltak le egy csomó lakónegyedet. Nem romboltak le 400 kórházat és iskolát. Nem veszítették el 15 000 saját katonájukat. A szeme sem rebben, miközben azt hazudja, hogy nem támadják Ukrajnát” – fogalmazott a tanácsadó.
Podoljak ismételten megerősítette, hogy Oroszországgal olyan kompromisszumos megállapodás képzelhető el, amelynek kulcsfontosságú pontjai a tűzszünet életbe léptetése, az orosz csapatok kivonása Ukrajna területéről, valamint az Oroszországi Föderáció készsége arra, hogy új garanciákat nyújtson Ukrajna biztonságának szavatolására.
Dmitro Kuleba külügyminiszter az Ukrajinszka Pravdának a Lavrovval március 10-én Törökországban tető alá hozott megbeszélésének részleteit tárta fel. Kifejtette, hogy a találkozó létrejöttéhez a török fél nyújtott segítséget. „Nem fűztünk nagy elvárásokat a találkozóhoz. A török kollégáimtól csak annyit kértem előre, úgy szervezzék meg a protokollt, hogy az elején ne legyen kézfogás, köszönés és hasonlók” – mesélte a külügyminiszter.
A tárgyaláson Kuleba felvette Lavrovnak: oldják meg a humanitárius folyosók kérdését Mariupolnál, hogy a Donyeck megyei kikötőváros lakói elhagyhassák az orosz csapatok által ostromlott települést. „Azt mondtam neki, hogy azonnal kezdjünk el telefonálni annak, akinek szükséges a folyosók megnyitása érdekében. Azt válaszolta, hogy +nem, ezt nem fogjuk megtenni+. Rájöttem, hogy nem fogunk elérni semmit, hogy Lavrov nem áll készen arra, hogy ezen a találkozón bármilyen döntést is hozzon” – fogalmazott Kuleba. Az ukrán külügyminiszter mindazonáltal kijelentette: nem zárkózik el attól, hogy újra találkozzon Lavrovval, ha utóbbi nem pusztán az orosz „propaganda klasszikus narratíváit” hangoztatja a tárgyaláson, hanem kész a megoldás keresésére.