Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) felszólította Oroszország kormányát, hogy tartózkodjon a civilek és a polgári létesítmények elleni katonai támadásoktól – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság kedden.

Az ukrán területen végrehajtott orosz katonai műveletekkel kapcsolatban az Emberi Jogok Európai Bírósága arra szólította fel Oroszországot, hogy hagyjon fel a lakóépületek, segélyszállító járművek és egyéb, különlegesen védett polgári létesítmények, például iskolák és kórházak támadásával, továbbá haladéktalanul biztosítsa az orosz csapatok által támadott vagy ostrom alatt álló területen található egészségügyi intézmények, a személyzet és a mentésben részt vevő járművek biztonságát.
Az emberi jogi bíróság közölte, hogy úgynevezett ideiglenes intézkedésekről van szó, amelyek a szabályok szerint csak akkor alkalmazhatók, ha helyrehozhatatlan kár közvetlen veszélye áll fenn.
Az ideiglenes intézkedést a bíróság Ukrajna február 28-án érkezett kérelme alapján hozta meg. Kérelmében az ukrán kormány jelezte: véleménye szerint az emberi jogok súlyos megsértése áll fent az orosz csapatoknak Ukrajna szuverén területe elleni katonai agressziója során. A bíróság úgy ítélte meg, hogy az orosz támadások tényleges és folyamatos kockázatot jelentenek az ukrán polgári lakosság biztonságára, ami az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt jogok súlyos megsértésének számít.
Az EJEB arra is kérte Oroszország kormányát, hogy a lehető leghamarabb adjon tájékoztatást az egyezmény maradéktalan betartása érdekében hozott intézkedéseiről.