Magyarországon a beoltottak száma 6 391 940, közülük 6 163 700-an a második, 3 801 276-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 4498 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 779 174-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 88, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 43 752-re emelkedett – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

A kormányzati portálon azt írták: a gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 566 509, az aktív fertőzöttek száma 168 913-ra csökkent. Kórházban 3997 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 148-an vannak lélegeztetőgépen.
Péntek délután és szombaton újabb oltási akció lesz, és márciusban is minden csütörtökön, pénteken és szombaton folytatódnak az oltási akciónapok a kórházi oltópontokon – jelezték.
Az oltásra továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat, akik már négy hónapnál régebben kapták meg korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már négy hónapnál régebben kapta meg az előző oltását – írták, hozzátéve, a harmadik oltás után ismét 80-90 százalékosra emelhető a védettség.
A központi oltópontokon továbbra is öt vakcina közül lehet választani, emellett a háziorvosok is folytatják az oltásokat.
A kormányzati portál közölte: azok az oltatlanok, akik a fertőzésen átestek, várakozási idő nélkül a betegségből történt felgyógyulás után olthatók.
A negyedik oltás is foglalható és kérhető már, akár az oltási akciókban is. A negyedik oltás kérhető 18 év felett, ha a harmadik oltás beadása óta már eltelt négy hónap.
Az olthatóság megítéléséért az oltóorvos szükség esetén konzultálhat a kezelőorvossal, a háziorvossal. Az oltóanyag-választás minden esetben az oltóorvos feladata, aki a pácienst ismerve, a szakmai szempontok alapján dönt. Általános ellenjavallata egyik kombinációnak sincs – írták.
Az 5-11 évesek oltása továbbra is csak előzetes időpontfoglalással lehetséges a kórházi oltópontokon vagy a házi gyermekorvosoknál.
Emlékeztettek: május 1-jétől alakul át a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá. Azok a védettségi igazolványok, amelyeket fertőzésen átesés alapján állítottak ki, május elsején veszítik el az érvényességüket.
Az oltási alapon jelenleg érvényes védettségi igazolványok automatikusan érvényesek maradnak májustól, ha a tulajdonosuk az előző oltástól számított hat hónapon belül kérte a második, illetve a harmadik oltást is – tették hozzá.
Az egészségügyi intézmények és a tömegközlekedés mellett továbbra is maszkot kell viselni az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban és a sportrendezvényeken. A beltéri kulturális és egyéb rendezvényeken, az edzőtermekben, az uszodákban, a fürdőkben, a vendéglátóhelyeken pedig az ott dolgozóknak kötelező a maszkhasználat.
Az átoltottság növeléséért a munkáltatók előírhatják az oltást dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás, az önkormányzatoknál erről a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ebben az esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást – írták.
A koronavirus.gov.hu oldal térképe szerint eddig Budapesten (310 447) és Pest megyében (243 249) regisztrálták a legtöbb fertőzöttet. Ezt követi Borsod-Abaúj-Zemplén (103 380), Szabolcs-Szatmár-Bereg (95 868), Győr-Moson-Sopron (95 627), Hajdú-Bihar (93 756) és Bács-Kiskun megye (90 229). A fertőzéssel legkevésbé érintett megye továbbra is Tolna (37 845).
Hatósági házi karanténban 14 999-en vannak, a mintavételek száma 10 733 913.