Boris Johnson brit miniszterelnök határozottan cáfolta kedden, hogy bárki figyelmeztette volna őt a koronavírus-járvány megfékezésére elrendelt szigorú korlátozások idején rendezett Downing Street-i partik szabályellenes mivoltára.

Johnson ugyanakkor nem volt hajlandó egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy lemond-e kormányfői tisztségéről, ha az időközben megindult vizsgálat azt deríti ki, hogy ebben az ügyben félrevezető nyilatkozatokat tett a parlamentben.
A botrány azután robbant ki, hogy az ITV brit kereskedelmi televízió hírszerkesztőségéhez a múlt héten eljutott egy e-mail, amelyben Martin Reynolds, Johnson személyi titkára tisztviselőket hívott meg 2020. május 20-ára egy kerti partira. A meghívóban szerepelt az is, hogy „italt mindenki hozzon magával”.
A rendezvényen hozzávetőleg 30-an vettek részt, köztük Boris Johnson.
Dominic Cummings, Johnson egykori főtanácsadója saját blogján megjelent keddi bejegyzésében azt írta: a kormányfőt annak idején ő személyesen figyelmeztette, hogy a Downing Streeten rendezett buli törvénysértő, de „Johnson csak legyintett”.
Az egykor rendkívül befolyásos Cummings belső hatalmi viszálykodások után, 2020 végén haraggal távozott a Downing Streetről, és azóta többször is megfogalmazott különböző vádakat Johnsonnal szemben. Tavaly azt közölte egy parlamenti meghallgatáson, hogy Boris Johnson a politikai protokoll megsértésével titkos adományokból finanszíroztatta a Downing Street 11. szám alatti kormányfői rezidencia tatarozását.
A Downing Street-i partiról kedden megjelent blogbejegyzésére reagálva a brit kormányfő közös interjút adott a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak és a BBC közszolgálati tévének, közölve: „kategorikusan” kijelentheti, hogy neki senki nem szólt a 2020 májusában rendezett Downing Street-i buli szabályellenes mivoltáról.
„Ha ez így lett volna, arra emlékeznék” – fogalmazott.
Johnson a múlt héten a londoni alsóházban már elismerte, hogy jelen volt a londoni miniszterelnöki hivatalban rendezett partin, és hivatalosan elnézést is kért, amiért az összejövetelt a koronavírus-járvány megfékezésére 2020 tavaszán elrendelt zárlat idején rendezték.
A konzervatív párti kormányfő ugyanakkor azt mondta: az volt a benyomása, hogy a Downing Street kertjében 2020 májusában tartott összejövetel munkatalálkozó volt.
A keddi médiainterjúban – arra a többször megismételt kérdésre, hogy lemond-e, ha az ügyben indult vizsgálat azt állapítja meg, hogy e magyarázatával félrevezette az alsóházi képviselőket – Johnson sem egyértelmű igent, sem egyértelmű nemet nem mondott. A kérdésre minden alkalommal azt válaszolta: meg kell várni, hogy mi szerepel majd a vizsgálati jelentésben.
Johnson az interjúban is megismételte: annak idején úgy gondolta, hogy munkatalálkozón vesz részt, amikor csatlakozott a kerti összejövetel résztvevőihez.
A koronavírus-járvány első hullámának megfékezésére 2020. március 23-án elrendelt angliai korlátozások értelmében – amelyek a kerti parti idején még érvényben voltak – kettőnél több, nem egy háztartásban élő ember szabadtéren sem tartózkodhatott egymás társaságában, és a nem együtt élő családtagok, ismerősök otthonukban sem látogathatták egymást.
A kerti parti ügye az elmúlt néhány hétben Boris Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb horderejű belpolitikai botrányává fajult, annál is inkább, mivel azóta több más hasonló rendezvényről is értesülések kerültek nyilvánosságra.
A legutóbb ismertté vált hasonló ügy miatt a Downing Street – a brit belpolitikában szinte példátlan gesztussal – II. Erzsébet királynőtől is kénytelen volt elnézését kérni, miután a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap megírta, hogy tavaly április 16-án, a királynő férje, Fülöp edinburghi herceg halála utáni nemzeti gyász idején, Fülöp temetése előtt alig néhány órával is hajnalba nyúló, alkoholfogyasztással egybekötött bulit tartottak a miniszterelnöki hivatalban.
Mindezek nyomán a kormányzó Konzervatív Párt több rangos képviselője is lemondásra szólította fel Johnsont, különös tekintettel arra is, hogy a botrányok nyomán évek óta nem mért mélységbe zuhant a párt támogatottsága.
Az Eurasia Group nevű londoni politikai-gazdasági kockázatelemző csoport kedden közölte: az eddigi 55 százalék helyett immár 65 százalékra taksálja annak az esélyét, hogy Boris Johnson az idén távozik tisztségéből.
A cég – 45 százalékosra becsült valószínűséggel – Rishi Sunak pénzügyminisztert tartja a legesélyesebb utódjelöltnek.