Modern futballt játszó Ferencvárost ígér Sztanyiszlav Csercseszov, a klub december 20-án kinevezett új vezetőedzője.

“Ennek kialakulásához viszont idő kell. A keret jó támadókkal rendelkezik, ezt mindenképpen ki kell használni, de közben meg kell tartani az egyensúlyt a védekezés és a támadás között” – fogalmazott csütörtöki, bemutatkozó sajtótájékoztatóján az orosz szakember.
Csercseszov az MTI érdeklődésére kifejtette, hogy az eddigi három edzésen játékosai jól és fegyelmezetten dolgoztak, de még nem ismeri őket “kívülről-belülről”, ezért egyelőre próbálnak összecsiszolódni. Megjegyezte, vannak olyanok is, akikkel még nem tudott találkozni, mert hárman – a tunéziai Aissa Laidouni, illetve a marokkói Samy Mmaee és Ryan Mmaee – a vasárnap rajtoló Afrikai Nemzetek Kupáján szerepelnek, míg négyen – Myrto Uzuni, Muhamed Besic, Stjepan Loncar, Franck Boli – koronavírus-fertőzés miatt hiányoznak.
“Felmértem, hogy a Ferencváros azokat az értékeket képviseli-e, mint jómagam. Szeretek nagy múltú, tradicionális csapatoknál dolgozni és bajnok lenni” – indokolta meg az 58 éves tréner, hogy miért fogadta el a zöld-fehérek ajánlatát. Csercseszov azt is kifejtette, hogy mielőtt aláírt, nemcsak elődjével, az osztrák Peter Stögerrel beszélt, hanem korábbi magyar játékosaival, így Nikolics Nemanjával és Dzsudzsák Balázzsal is. Stögerrel kapcsolatban megjegyezte, hogy húsz éve barátságot ápolnak és elődje megerősítette neki, hogy erős csapatot vesz át.
A keret megerősítéséről és új igazolásokról nem kívánt beszélni, mivel szerinte nem lenne helyes ezt úgy megtenni, hogy egyelőre a saját futballistáit sem ismeri teljesen. Korábbi kapusként a játékosállományt illetően csak annyit mondott, örül, hogy két jó, egyaránt válogatott kapus áll a rendelkezésére Dibusz Dénes és Bogdán Ádám személyében, előbbivel csapatkapitányként már leült beszélgetni. Úgy vélte, fontos a klub utánpótlására is támaszkodni, mert játékost venni könnyű, de fejlődésre bírni őket sokkal nehezebb feladat.
A bajnoki cím megvédésén túl azt is célként fogalmazta meg, hogy ne csak a nemzetközi kupaporondon legyen telt ház a Groupama Arénában, hanem a bajnoki találkozókon is. A nemzetközi kupaszereplésről viszont nem nyilatkozott, mivel szerinte lépésről lépésre kell haladni a célok teljesítésében, azaz jelenleg az OTP Bank Liga megnyerésére kell koncentrálni.
“A kemény munkában, a tettekben hiszek, nem a szavakban. Tizenegy éve ugyanazzal a stábbal dolgozom, mert passzolunk egymáshoz és mindannyian célorientáltak vagyunk” – fogalmazott a szigorú tréner hírében álló Csercseszov, aki viccelődve röviden úgy jellemezte magát, hogy “demokratikus diktátor”.
Csercseszov saját bevallása szerint játékosként rengeteget tanult edzőitől, akik közül kiemelte Valerij Lobanovszkijt, Oleg Romancevet és Joachim Löwöt is.
“Egészségedre” – válaszolta a kifejezetten sokat poénkodó Csercseszov arra kérdésre, hogy megtanul-e magyarul. Majd németről angolra váltva hozzátette, nem tervezi, viszont az angolját fejlesztenie kell, mert meglepve tapasztalta, hogy Magyarországon – a monarchiabeli múlt ellenére – többen beszélnek angolul, mint németül.
Csercseszov legutóbb – 2016 augusztusától idén júliusig – hazája válogatottjának szövetségi kapitánya volt, irányításával az oroszok negyeddöntőig jutottak a 2018-as, számukra hazai rendezésű világbajnokságon. Korábban az osztrák FC Kufstein és Wacker Insbruck, majd a Szpartak Moszkva, a Zsemcsuzsina Szocsi, a Tyerek Groznij, az Amkar Perm, a Dinamo Moszkva és a lengyel Legia Warszawa vezetőedzőjeként tevékenykedett, utóbbi kettőnél dolgozott együtt Dzsudzsákkal és Nikoliccsal.