Mind a hét régióban felkeresett a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket és találkozott érintett családokkal Herczegh Anita, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke, a köztársasági elnök felesége.  Országjáró körútja csütörtökön Budapesten zárult.

„Az alapítvány működéséhez elengedhetetlen az együttműködés az önkormányzatokkal, a szociális területen dolgozó munkatársakkal, a karitatív szervezetekkel, illetve a kormányhivatalokkal. A körút során felvázoltuk elképzeléseinket, megosztottuk a tapasztalatokat, hogy az érintett családok segítése hatékony, célravezető legyen” – mondta Herczegh Anita a Magyar Vöröskereszt székházában tartott sajtótájékoztatón.
Kiemelte, egészen más úgy a családok életéről dönteni, megállapítani a támogatás összegét, ha egy adatlap helyett személyes benyomások, beszélgetések alapján tudnak segíteni. Hozzátette: családlátogatási körútját folytatja ezután is.
„A Regőczi Alapítvány tevékenysége csak akkor lehet sikeres, ha a partneri együttműködési kapcsolat megmarad. Mindannyiunk közös érdeke az érintett családok hatékony segítése. Az elhunyt szülőt pótolni nem tudjuk, de a támogató figyelem talán segít nekik életük folytatásában” – jegyezte meg Herczegh Anita.
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy az alapítvány az elmúlt nehéz időszakban a közösségi szolidaritásvállalás, a nemzeti összetartozás jelképévé vált.
„A koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekek, a családok segítése olyan cél, amellyel az állami és önkormányzati szereplők, a civil szféra képviselői, magánszemélyek természetes módon tudnak azonosulni. Az országjáró körúton arról történt egyeztetés, hogy a klasszikus szociális munkát végző munkatársak miként tudják segíteni az alapítvány munkáját” – mondta Fülöp Attila, aki a koronavírus elleni védőoltások beadatására szólított fel.
György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az Országos Oltási Munkacsoport vezetője arról beszélt, hogy sikeres a háromhetes oltási akció, amelynek keretében több mint 1,2 millió embert oltottak be, több mint egymilliót a harmadik oltással.
„A Regőczi Alapítvány országos körútjának találkozóin a szociális rendszer minden, az árvaellátásban érintett szereplője jelen volt. Ha összeadjuk tapasztalatainkat, tudásunkat, hatékonyan tudunk segíteni a Covid-árvákon ebben a nemes kezdeményezésben” – fogalmazott György István.
Koncz István, a Magyar Államkincstár társadalombiztosítási és családtámogatási igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az államkincstár idén nyártól kormányrendelet alapján adatszolgáltatást teljesít a Regőczi Alapítvány részére, emellett kéthetente az általa vezetett szakrendszerekbe beiktatott árvaellátási kérelmekről szolgáltat adatot a Miniszterelnökségen keresztül a kormányhivataloknak. Hozzátette: árvaellátást méltányossági alapon is lehet igényelni.
Herczegh Anita országjáró körútja november végi pákozdi állomásán arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítvány 2022-től szeretné kialakítani az érintettek rendszeres havi támogatását.
A Regőczi Alapítványt Áder János köztársasági elnök és felesége idén tavasszal hozta létre.