Az Európai Unió Bírósága kedden kihirdetett ítéletével a törvények fölé emelte az illegális migrációt menedzselő Soros-szervezeteket, ameddig azonban nemzeti kormány van Magyarországon, addig az illegális migráció kérdésében álláspontja változatlan: az illegális bevándorlást meg kell állítani – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő szerdán.

Hidvéghi Balázs a közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében emlékeztetett: az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága ítéletében arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar „Stop Soros” törvénycsomag ellentétes az uniós joggal. Döntésével indirekt módon az embercsempészet elfogadására akarja rávenni Magyarországot – jelentette ki.
Elmondta: a magyar Országgyűlés által 2018 júniusában elfogott törvénycsomag azt mondja ki, hogy az illegális, azaz törvénysértő migráció szervezése, segítése, finanszírozása bűncselekmény, tehát büntethető. Szavai szerint a törvény elfogadásakor a teljes magyar bevándorláspári baloldal, az Európai Bizottság és a Soros-hálózat össztüzet zúdított a magyar kormányra, és a törvény visszavonását akarta elérni. Elmondta, legutóbb Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje külön videófelvételen beszélt arról, hogy a migráció jó dolog. A kormány azonban nem engedett a kérdésben, a magyarok többször és világosan elmondták a véleményüket, és végül az ügy az Európai Unió Bíróságára jutott – közölte.
Szögezzük le, a „Stop Soros” törvénycsomag a bevándorláspártiak útjában állt, ezért meszelték el – fogalmazott Hidvéghi Balázs.
Az EP-képviselő kijelentette: Brüsszel nem adta fel ezeket a terveket, továbbra is azt akarja elérni, hogy Magyarország engedje az illegális migrációt, és engedje működni az azt elősegítő szervezeteket.
Hangsúlyozta továbbá: az ítéletet, ahogyan az uniós bíróság korábbi ítéleteit is, Magyarország tudomásul veszi. Leszögezte ugyanakkor, hogy ameddig nemzeti kormány van Magyarországon, addig az illegális migráció kérdésében álláspontja változatlan marad: az illegális bevándorlást meg kell állítani.
„Fenntartjuk magunknak a jogot arra is, hogy fellépjünk a külföldről finanszírozott Soros-hálózathoz tartozó, az illegális migrációt szervező és elősegítő szervezetekkel szemben” – tette hozzá Hidvéghi Balázs.